Németország visszavonta az egyiptomi Sarm-es-Sejkre kiadott utazási figyelmeztetést

 2014. július 09. 15:20

Németország visszavonta kedden az egyiptomi Sarm-es-Sejk városára kiadott utazási figyelmeztetést - adta hírül az as-Surúk egyiptomi napilap internetes oldalán, az idegenforgalmi miniszterre hivatkozva.

A népszerű üdülőközpontot és a Sínai-félsziget többi részét a német külügyminisztérium azt követően nyilvánította utazásra nem javasolt térséggé, hogy szélsőséges iszlamisták február 16-án az izraeli határ mellett felrobbantottak egy turistabuszt. A merényletben öt ember vesztette életét.

Röviddel ezután vagy tizenöt európai ország külügyi szolgálata követte Berlin példáját, amely katasztrofális következményekkel járt az elmúlt évek közbiztonsági káosza miatt egyébként is gyengélkedő egyiptomi idegenforgalomra nézve. A turizmus szektor hagyományosan az észak-afrikai ország bruttó hazai termékének 11 százalékát tenné ki. Hivatalos becslések szerint az ország egyik legsűrűbben látogatott városának számító Sarm-es-Sejk szállodáinak a jelenlegi főszezonban 40 százalékos a kihasználtsága.

Az Egyiptomba látogató turisták túlnyomó többsége Európából érkezik. Németországból tavaly 850 ezren utaztak az országba, ami több mint 650 millió dollár (148 milliárd forint) bevételt jelentett. Ezzel együtt már a 2013-as idegenforgalmi bevétel is 41 százalékkal kevesebb volt az előző évihez képest. Az iszlamista rezsim tavaly nyári megbuktatása óta gyakorivá vált összecsapások és terrorakciók miatt a turizmus egyre nagyobb problémákkal küzd.

Hisám Zaazu idegenforgalmi miniszter a németek keddi döntését az egyiptomi idegenforgalom újraélesztése felé tett lépésként jellemezte. Zaazu reményét fejezte ki, hogy a közbiztonsági és a politikai helyzet stabilizálódását látván a többi európai ország is hasonlóan jár el, s hozzátette, hogy ennek érdekében tárgyalásokat folytat az érintett kormányok illetékeseivel.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium július 7-étől érvényben lévő, utazásra nem javasolt térségek listáján szerepel a Sínai-félsziget északi és középső része.