Nohab mozdonnyal és étkezőkocsival a Balatonhoz

 2014. július 11. 12:51

Tavalyi sikeres fogadtatásán felbuzdulva idén is forgalomba áll a legendás, a világ legszebb dízelmozdonyának tartott Nohab svéd masina: július 12-től hétvégente lehet találkozni vele a Budapest-Déli – Balatonfüred – Tapolca útvonalon.

A mozdony menetrend szerinti, étkezőkocsit is tartalmazó vonatokat továbbít, melyekkel normál díjszabás ellenében lehet utazni.

Az ezredforduló óta először tavaly, magyarországi forgalomba állásának ötvenedik évfordulóján lehetett Nohab-vontatású menetrend szerinti járaton utazni. A mozdony a hazai és nemzetközi vasútbarátok, nosztalgiával emlékező utasok köréből számtalan érdeklődőt vonzott. Idén a népszerű vontatójármű július 12-től kezdődően hétvégenként Budapest-Déli pályaudvar és Tapolca között egy Tekergő vonatot, Tapolca és Budapest Déli-pályaudvar között pedig egy Kék hullám vonatot húz. Mindkét vonattal kerékpárszállító és étkezőkocsi is közlekedik, így az utazás időpontjához igazítva akár egy kellemes reggeli, ebéd vagy vacsora is elfogyasztható útközben. Mivel a Kék hullám vonat InterCity kocsit is továbbít, így az utasok akár kellemes, légkondicionált kényelemben is élvezhetik a Nohab-vontatás élményét.

 

A Nohab vontatású Tekergő július 12-től minden szombaton és vasárnap (kivéve augusztus 23-24-én), valamint augusztus 20-án szerdán is 9 óra 35 perckor indul Budapest-Déli pályaudvarról, és 13 óra 14 perckor érkezik Tapolcára. Ugyanazokon a napokon 15 óra 40 perckor indul a Nohab-vontatású Kék hullám Tapolcáról, és 18 óra 54 perckor érkezik meg a Déli pályaudvarra.