Nosztalgiakocsi jár öt éjszaka a százhúsz éves kisföldalatti vonalán

Forrás: MTI

 2016. május 02. 18:00

Százhúsz évvel ezelőtt adták át a millenniumi földalatti vasutat, mai közismert nevén a kisföldalattit Budapesten. Az évforduló alkalmából a 11-es pályaszámú nosztalgiakocsi hétfőtől öt éjszaka végigmegy a vonalon, keddtől pedig időszaki fotókiállítás látható a Deák téri múzeumban.

A közleményben felidézték: 1896. május 2-án nyitották meg a vonalat, a földalatti vasút a mai Vörösmarty tér (akkori Gizella tér) és a Széchenyi fürdő (Artézi fürdő) között szállította az utasokat. A budapesti volt a kontinentális Európa első kéregvasútja, május 8-án a millenniumi ünnepségekre érkező Ferenc József, az Osztrák-Magyar Monarchia első uralkodója is utazott rajta - írták.

A millenniumi földalatti vasút a föld alatt 3,2 kilométeren, a felszínen pedig 463 méteren futott, ma a vonal 4,4 kilométer hosszú. A megállók száma nem változott, ma is tizenegy, de annak idején ezek közül csak kilenc volt a föld alatt, kettő pedig a felszínen. A megnyitás után 20 jármű vitte az utasokat a vonalon, ma 23, akkor óránként 40 kilométeres volt a maximális sebesség, ma 50 kilométeres.

Az évforduló alkalmából a BKV forgalomba állítja 11-es pályaszámú földalattikocsiját, az "Öreg Hölgyet", amely ezen a héten hétfőtől péntekig éjszakánként végigmegy a teljes vonalon. A programon csak regisztrálás után, érvényes nosztalgiajeggyel lehet részt venni. Szombaton és vasárnap a BKV a kisföldalatti járműtelepén is kiállítja a 120 éves kocsit.
Keddtől a Deák téren, a Földalatti Vasúti Múzeumban - ahol üvegajtók mögött a kisföldalatti egy régen leválasztott szakasza a mai napig megtekinthető - az állandó tárlat mellett időszaki fotókiállítással várják a látogatókat.