Nyári járatdömping jöhet a budapesti repülőtéren

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2021. április 28. 13:19

Júliusban akár 116 légi járat is indulhat Ferihegyről – hangzott el a Budapest újranyit! konferencián.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője elsőként számba vette, milyen járványügyi intézkedések vezettek be a repülőtéren a járvány kirobbanása óta.

Ezek közé tartozik az utasok megfelelő tájékoztatása mellett a 1,5 méteres kötelező távolságtartás és a folyamatos fertőtlenítés az egész területen. A BUD erőfeszítéseit egy független nemzetközi szervezet is akkreditálta. „Biztonságban érezheti magát, aki Budapestről indul" – hangsúlyozta a szakember.

Tavaly márciusban szigorú járványügyi előírások léptek életbe a Budapest Airporton

Fotó: BUD

Kialakítottak egy tesztállomást is, ahol PCR- és gyorstesztet is el lehet végeztetni, attól függően, hogy a célország éppen melyik teszt meglétét követeli meg.

A reptér az utasforgalom tavalyi drasztikus visszaesését kihasználva számos beruházást hozott előbbre összesen 167 millió euró összértékben. Ennek keretében sikerült a 2A induló csarnokot felújítani, illetve az egyes utasmóló schengeni részét átadni. Elkészült továbbá hat új beszállókapu és felavatták a vadonatúj Cargo Cityt, ahová az oltóanyagok jó része is érkezett. Bevezették az önkiszolgáló poggyászfeladást: a poggyászcímkéket az utas immár maga is ki tudja nyomtatja, utána pedig a csomagot önállóan fel is tudja adni.

Bogáts Balázs bejelentkezése a konferencián

Fotó: turizmus.com / Grósz Balázs

A forgalom várható alakulásával kapcsolatban a szakember a Repülőterek Nemzetközi Szövetsége (ACI) utasforgalmi előrejelzéseit osztotta meg. Az ACI tavaly ősszel még 40-50%-os visszaesést jósolt az idei évre, ezt most 50-60%-ra módosították. Budapesten a forgalom jelenleg a korábbinak csupán az 5-10%-át éri el – tudtuk meg.

Európában 2024-25-re állhat vissza teljesen a forgalom az ACI szerint. „Mi optimistábbak vagyunk, hozzánk 1-2 évvel hamarabb vissza fog térni utaskör" – hangsúlyozta Bogáts Balázs, elsősorban azért, mert a BUD-on a forgalom felét a low-cost légitársaságok adják, amelyek képesek igazán gyorsan reagálni a piaci változásokra.

A nyár alakulása is ezt bizonyítja: tavaly május és július között 700%-ot nőtt az utasforgalom, 5-ről 21-re nőtt a légitársaságok, 19-ről 100-ra a desztinációk száma, augusztusban pedig még további 20%-kal nőtt a forgalom.

Az idei nyarat illetően biztatóak az előrejelzések: júliusban már 33 légitársaság tervez üzemeltetni 116 járatot. Ezek túlnyomó többsége Európán belüli úti cél lesz, a hosszú távú járatoknál hosszabb lesz a visszaépülési idő.

A repülőtér aktívan együttműködik a légitársaságokkal a járatok újraindításában: pénzügyi és marketingösztönzőket nyújt számukra.

A digitális védettségi igazolványokkal kapcsolatban a szakember kiemelte, reméli hogy minél előbb meglesz a közös európai megoldás. Végezetül hangsúlyozta, a menedzsment és repülőtér tulajdonosa elkötelezett a hosszú távú üzemeltetés mellett és bízik a jövőben.

A konferencia további beszámolóiért kövesse figyelemmel oldalunkon a #Budapest újranyit! címkét. Az előadásokat május 11-ig tudja ezen az oldalon tudja visszanézni.