Nyáron állandósulhat a káosz az európai reptereken

Forrás: turizmus.com

 2022. május 14. 11:29

A földi kiszolgáló személyzet létszámhiánya miatt nyáron tartós káoszra kell számítani az európai repülőtereken – figyelmeztet az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI Europe) és a földi kiszolgáló cégeket tömörítő Airport Services Association (ASA).

A két szervezet közös közleményében megállapítja, hogy a légi forgalom hirtelen növekedése kihívások elé állítja a repülőtereket és azok partnereit, különösen a földi kiszolgáló cégeket. Ennek következtében az elmúlt időszakban megszaporodtak a járattörlések és a késések, a korábbinál jóval többet kell várni a check-inre, a biztonsági ellenőrzésre és a poggyászkiadásra, így összességében romlott az utasok elégedettsége.

A közlemény ismerteti az ACI Europe felmérését, amely szerint a földi kiszolgálókkal kapcsolatos problémák miatt az európai légikikötők 66 százaléka számít arra, hogy a nyári időszakban nő a késések száma, 16 százalékuk számít a járattörlések számának emelkedésére, 15 százalékuk a menetrendek módosítására, 35 százalékuk pedig meg van róla győződve, hogy ezek a problémák a nyári hónapok után is fennállnak majd.

A két szervezet főleg a repülőterek és a földi kiszolgálók erőforrásainak kimerülését és a létszámbővítés nehézségeit okolja a problémáért. Mint írják, a biztonsági és a földi kiszolgáló dolgozók már hosszú ideje a fizetési skála alján helyezkednek el, és a hétnapos munkahét sem teszi vonzóvá ezeket a munkaköröket. A földi kiszolgálók különösen nehéz helyzetben vannak, mivel az európai uniós földi kiszolgálási irányelv nyomán végbement liberalizáció lefelé tartó spirált eredményezett a bérekben, ami ma már szociális és működési szempontból is tarthatatlanná vált. A helyzetet tovább rontják az új munkaerő képzésére és biztonsági átvilágítására vonatkozó előírások, amelyek miatt akár 16 hét is eltelhet, mire egy új dolgozó munkába állhat.

Nyáron a szokottnál is nagyobb tumultusra lehet számítani a repülőtereken

Fotó: ©kyolshin/123rf.com

A brit Travel Weekly megemlít néhány esetet a közelmúltból, amikor példátlanul hosszú várakozási időkkel szembesültek az utasok. Május 9-én a birminghami repülőtéren már a terminálon kívül kígyóztak a check-inre várók sorai, de elképesztő helyzetek alakultak ki a bristoli és a manchesteri repülőtéren is. A lap idéz egy vezető légiközlekedési forrást, amely szerint néhány másik európai országban még ennél is rosszabb a helyzet, az amszterdami Schiphol repülőtéren és más légikikötőkben rémisztő jelenetekre volt példa az elmúlt időszakban.

Több légitársaság járattörlésekkel reagál az áldatlan állapotokra, a British Airways például a március és október közötti időszakra betervezett járatainak 10 százalékát, 16 700 járatot törölt, 75 százalékban rövid távú, sűrűn repült útvonalakon.