Nyereséges volt a Lufthansa az első negyedévben

Forrás: turizmus.com

 2015. május 05. 14:21

Nyereséggel zárta a Lufthansa-csoport 2015 első negyedévét szemben az egy évvel korábbi veszteséggel.

A Lufthansa kedden a honlapján közölte, hogy az első negyedéves árbevétele 7,9 százalékkal 6,9 milliárd euróra nőtt, üzemi tevékenységének vesztesége 133 millió euró volt a tavalyi 209 milliós veszteség után, adózott eredménye pedig a tavalyi 252 millió euró veszteséggel szemben 425 millió euró nyereség volt. A javuló eredményekben szerepe volt, hogy a Lufthansa eladta az amerikai JetBlue légitársaságban lévő részesedését, csak ez a tétel 503 millió eurót javított a német társaság mérlegén.

A Lufthansa közleményében kiemelte, a kamat- és adófizetés előtti eredménye 30 százalékot javult, 167 millió veszteséget mutatott. A csoporton belül a Swiss és a Lufthansa személy- illetve teheráru-szállító divíziója is jobban teljesített 2014 első negyedévéhez képest.

Kiemelték továbbá, hogy a Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezet által hirdetett sztrájkok 42 millió euróval rontották a mérleget és a Lufthansa további 58 millió euró veszteséggel számol a sztrájkok következtében visszamondott foglalások miatt.