A luxusturizmus szegmense van legkevésbé kitéve a gazdasági változásoknak, célcsoportja a recesszió idején sem mond le a kikapcsolódásról.

A luxusturizmus jövedelmezőbb és a gazdasági változásoknak kevésbé van kitéve, mint a turizmus többi ága, hiszen ez a célcsoport a gazdasági visszaesés idején sem mond le az élmények kereséséről. A szegmens – szolgáltatói oldalról – azonban igen befektetésigényes, hiszen maga az, ha a desztináció lélegzetállító természeti adottságokkal rendelkezik, vagy pezsgő a kulturális élete, ennek a körnek már nem elég.

A luxusturizmusban az integrált szolgáltatások a legversenyképesebbek, ez viszont különböző szolgáltatók és marketingszervezetek szoros együttműködését feltételezi – írja cikkében a Világgazdaság.

„A szakemberek Európa-szerte leginkább a tengerentúlról, elsősorban az USA-ból, illetve – a háború előtt – Oroszországból számítottak a legnagyobb számban luxusturistákra.

Bécsben az ötcsillagos szállodákban eltöltött vendégéjszakák 27 százalékát az amerikai küldőpiacról érkező turisták generálják, míg Nagy-Britanniában a világjárvány előtt a kínai luxusutazók feleltek a prémiummárkaboltok forgalmának harmadáért"

– magyarázta a lapnak Biró László, a Mediator reklámügynökség ügyvezetője.

Prémium üzleteket, autentikus élményeket keresnek a luxusutazók

Fotó: 123rf.com

„A luxusutazók érdeklődését ma már szinte csak komplex, a gasztronómiát, az exkluzív szállást és az autentikus programokat egyben kínáló csomagokkal kelthetik fel. Eleve a szállásoknak is nagy dobásokban kell gondolkodniuk, az elvárások között szerepelnek a tematikus gasztroprogramok és a Michelin-csillagos séfek, ahogy akár a helikopteres tranzit is" – folytatta Biró.

A szakember szerint a prémiumszegmens kiszolgálása a hazai turizmusfejlesztés egyik kitörési pontja lehet, tekintetbe véve, hogy a csúcskategóriás turisták nyolcszor többet költenek az átlagutazónál, és a kiszolgálásuk is kétszer több munkaerőt igényel.

A luxusutazó elvárja az exkluzivitást, az autentikus, egyedi élményt. Az őket célzó élményajánlatoknak ezért a különlegesség mellett az egyszeriséget és a perszonalizáltságot is ígérniük kell a személyes terek, valamint a válogatott (és kis számú) utastársak mellett.

Az integrált élményajánlatok kínálatának megteremtésében például a WienTourismus központi szerepet vállal, és a szolgáltatókat a Luxury Circle nevű kezdeményezésébe tömöríti. Ide nemcsak a prémiumszállások és a Michelin-csillagos éttermek kerültek be, de a kézműves luxustermékek forgalmazói és a kulturális helyszínek is.