Huszonhárom éve egyik óceánjáróról a másikra száll egy férfi
Forrás: turizmus.com
2023. november 20. 13:06
Mario Salcedo 2000-ben szállt fel a Royal Caribbean egyik hajójának fedélzetére, és döntött úgy, hogy a hajótársaság járművein fogja tölteni az életét. Az idén 74 éves amerikai férfi nemzetközi pénzügyi igazgatói állását hagyta ott a végtelen hajózásért, és évi 15 nap szünetet kivéve, valamint eltekintve a pandémia alatti kényszerű, 15 hónapos megszakítástól, 23 éve óceánjáró hajókon lakik – írja a The Sun.
Életformája érdekes hatással van a Super Mario becenevet kiérdemlő férfi fizikai állapotára: a szárazföldön már nem is tud egyenes vonalban járni, annyira imbolyog, ezért hajón élni sokkal kényelmesebb a számára.
Salcedo a 23 év alatt 1100 hajóutat tett meg, és becslései szerint tízezer pontot gyűjtött össze a Royal Caribbean Crown and Anchor Society hűségprogramjában.
Ennek az életformának persze hatalmas költségei vannak. A befektetési menedzsment területen, online dolgozó Mario elárulta: évi 66 ezer fontot fizet ki azért, hogy a Royal Caribbean hajóin tudjon lakni.
De már nem is tervezi, hogy belátható időn belül visszatér a szárazföldre. Mint elmondta, az évek során annyi baráttal és szép emlékkel gazdagodott a tengeren, hogy azt tervezi, amíg jó egészségnek örvend és jól érzi magát, addig folytatja a hajózást.
![]() |
Mario Salcedo az év 365 napjából 350-et a Royal Caribbean valamelyik hajóján tölt |
Fotó: Mario Salcedo/Facebook |
Mario a nagy elhatározása előtt néhány évvel, 1996-ban kezdett el utazgatni a világ tengerein, és tíz hajótársaság mintegy 70 hajóját próbálta ki 150 hajóút során. Végül azért kötött ki a Royal Caribbean International mellett, mert a társaság Voyager of the Seas nevű hajója 1999-ben elrabolta a szívét. „Ezt a hajót nekem találták ki” – mondta.
Mario nem az egyetlen ember, aki az óceánjárókat választotta a szárazföldi életforma helyett. A 40 éves Chris DeSalvo tavaly szeptemberi, első hajóútja után döntött úgy, hogy kiköltözik a nyílt tengerre, és az elmúlt egy évben 43 utat tett meg a világ körül.
Egy másik férfi 14 évvel ezelőtt egy egész, 85 kabinos hajót vásárolt az interneten étkezővel, szalonnal és óriási kültéri medencével – bár a felújításával azóta sem végzett.
Akinek pedig tetszik az a lehetőség, hogy tartósan egy hajón éljen, és onnan is tudjon dolgozni, akkor a Villa Vie Residences jövő májusban vízre szálló hajóján 82 000 fontért vásárolhat is magának egy szobát – nem kerül többe, mint itthon egy kisebbfajta lakás.