Óceánok kalandorai – 30 millió tengeri utas

Szerző: Wagner Zsuzsa

Forrás: turizmus.com

 2020. január 07. 19:29

Évek óta mind többen és többen kapnak kedvet ahhoz, hogy óceánjáró hajókon kalandozzák be a világ tengereit. A tendencia itthon is érződik, az újdonságokra például egyenesen vadásznak a műfaj kedvelői.

A világ legnagyobb iparági szövetsége, a Cruise Lines International Association adatai szerint a tengeri hajózás ágazata bővül a leggyorsabban a szabadidős turizmuson belül. 2013-ban még „csak” 21,3 millióan utaztak az óceánjárókon, öt évvel később, 2018-ban már 28,5 millióan, 2019-re pedig 30 millió utast várnak, ami 40%-os bővülést jelentene nyolc év alatt. Az iparág forgalma 134 milliárd dollárt tett ki tavaly.

 

Itthon a legdrágább utakat is viszik

A tengeri hajóutak eladási mutatói itthon is pörögnek, és az utazók arra is rájöttek az elmúlt évtizedben, hogy a hajós utaknál sem mellékes a kategória – vázolja a hazai piaci helyzetet Nemes Horacek Márta, a Tengerjáró Utazási Iroda ügyvezetője. A Carnival Cruise Lines mögött a világon a második legnagyobb hajós forgalmat lebonyolító Royal Caribbean Cruises hazai vezérképviseleteként a legkülönbözőbb árfekvésű utakat árusítják, és tapasztalataik szerint a legdrágább termékeknek is van itthon piacuk. Átlagosan pedig 1000-1500 eurót fizetnek ki a magyarok egy-egy hajóútra, jellemzően hét éjszakára.

Az irodánál hosszú évek óta változatlan az európai és a karibi hajóutak népszerűsége, Alaszka és Ausztrália–Új-Zéland iránt pedig feljövőben van a kereslet. Kínálatukat egy dél-afrikai és egy Grönlandot érintő hajóúttal bővítették a közelmúltban.

A tengeri hajózás ágazata bővül a leggyorsabban a szabadidős turizmuson belül

Fotó: pixabay

Egyre szétágazóbb a kereslet

A hajós műfaj hazai úttörőjének számító Tensi Holiday értékesítési igazgatója, Tarnóczi Barna szerint a legtöbb „kezdő” továbbra is a Földközi-tengeri hajóutakat választja, a tapasztalt hajózók már messzebbre merészkednek és különlegességekre vágynak.

A Tensinél ma már az utóbbi célcsoport van többségben, ezért az iroda úgy döntött, hogy bővíteni is ebbe az irányba szeretné a saját kínálatát. A klasszikus programokat (mint például a földközi-tengeri vagy a karibi) egyénileg lehet foglalni náluk, évi 15-20 csoportjukat pedig nem megszokott úti célokba (Izland és Skócia, Brit-szigetek, Távol-Kelet stb.), vagy kicsit megbolondítva, eltérő indulási és érkezési helyszínnel (mint Barcelona és Stockholm), vagy néhány napos szárazföldi tartózkodással (például Puglia) indítják.

Az egyénileg utazó, tapasztaltabb utasaik is szó szerint vadásznak az újdonságokra, egy-egy különlegességgel a márkahű ügyfeleket is át lehet csalni egy másik társasághoz. De például az MSC, a Royal Caribbean vagy a Costa szélesebb rétegeket kiszolgáló élményhajóin is megfigyelhető, hogy azoknak is megpróbálnak újat nyújtani, akik a sokadik hajóútjukon vannak túl. Újabban extrán fizetendő show-kat, például a Cirque du Soleil előadását, vagy speciális éttermeket kínálnak – folytatja Tarnóczi Barna.

A szakember szerint a jövőben a kínálat diverzifikálódása várható – hasonlóan a Royal Caribbean Cruises három brandjéhez, amelyek közül az Azamara az idősebb, nyugalomra áhítozó korosztály, a Celebrity ötcsillagos hajói az igényes felnőttek, a Royal Caribbean International úszó városai pedig a családok kedvét keresik. Az MSC 800-1000 fős luxus kishajókat készül forgalomba állítani az idősebb célcsoport számára.

Az incentive programok terén másféle átrendeződés figyelhető meg: míg régebben az egzotikusabb hajóutakat keresték a céges ügyfelek, addig mostanában főleg néhány napos európai programokat kérnek.

A tengerjáró hajókon nyaralók átlagos tartózkodási ideje tavaly 7 nap volt

Fotó: pixabay

Változik az árpolitika is

Az OTP Travel is érzi azt a tendenciát, hogy az ügyfelek egyre drágább, illetve egyre különlegesebb hajóutakra fizetnek be. Azok az utasaik, akik kedvelik ezt a műfajt, kifejezetten várják az új, különlegesebb útvonalakat, és sokszor akár egy évre előre is lefoglalják az utazásukat – tudtuk meg Mikola György marketingvezetőtől.

Az irodánál egyértelműen a csoportos, magyar idegenvezetővel induló utak a népszerűbbek, ezek száma évről évre folyamatosan emelkedik. A kínálatban a mediterrán, észak-európai és egzotikus utazások a leggyakoribbak, bővítést Ázsiába, Ausztráliába, Francia Polinéziára, valamint Izlandra terveznek.

A Tensinél is azt tapasztalják, hogy a drágább utazásokat általában korán lefoglalják az utazók, a last minute-ezés az olcsóbb kategóriákra jellemző. Tarnóczi Barna szerint az is megfigyelhető, hogy míg 8-10 évvel ezelőtt a last minute volt a hajótársaságok árpolitikájának jóformán egyetlen eszköze, addig ma már inkább a plusz szolgáltatásokkal sakkoznak, például különböző kiegészítő italcsomagokat, fedélzeti költéskeretet, internetcsomagokat kínálnak.

 

Okosodó hajók

Az új építésű, különleges hajók Békefi Veronika, a Neckermann Magyarország ügyvezető igazgatója szerint is nagy vonzerővel bírnak. Perzsa-öböl menti hajóútjaik iránt például nemcsak a jövő évi dubaji világkiállításnak köszönhetően nő a kereslet, hanem azért is, mert az egyik legújabb és leginnovatívabb hajóval, az MSC Bellissimával fedezhetik fel az utasok a térséget.

A hajóutakon egyre több a női utazó, és egyre több utas igényli, hogy a hajón is tudjon dolgozni

Fotó: pixabay

Az MSC hajótársaság legújabb hajóinak promenádja egy üdülőparadicsom bevásárlóutcájára emlékeztet. A mesterséges intelligenciát széleskörűen alkalmazzák, a kabinokban például a Zoe nevű virtuális hajózási asszisztens informálja az utasokat, a szórakozási lehetőségek száma pedig szinte végtelen, a Forma-1 szimulátortól az 5D moziig.

Az utazási irodánál a csoportosan és az egyénileg utazók körében ugyanazok a hajós úti célok a legnépszerűbbek: a téli-tavaszi időszakban a Karib-térség és a Perzsa-öböl, nyáron és ősszel a Földközi-tenger keleti és nyugati medencéje, valamint Észak-Európa. Ugyanakkor folyamatosan nő a kereslet az olyan egzotikus útvonalak iránt is, mint a Maldív-szigeteket és Srí Lankát érintő, 17-23 éjszakás, úgynevezett átkelő hajóút, amikor a hajó átszeli valamelyik óceánt, és egyre több az érdeklődő a világ körüli, akár 117 napos hajóutak iránt is.

Az egyéni mellett a csoportos kínálatot is folyamatosan bővítik. Az idei év újdonságának számít Délkelet-Ázsia színe-java szilveszterkor, valamint a november végén elindult, új útvonalon közlekedő karibi út, amely Kolumbiát, Panamát, Costa Ricát és az MSC hajótársaság decemberben debütáló privát szigetét, az Ocean Cayt is érinti.

 

Folytatódik az emelkedő tendencia

"A legkülönlegesebb hajóút, amit eddig értékesítettünk, talán egy 34 éjszakás program volt, amikor a hajó Buenos Airesből indult, majd a Horn-fokot és Tűzföldet is érintve a Magellán-szoroson keresztül délről megkerülte Dél-Amerikát, és a Panama-csatornán keresztül érkezett a Karib-tengerre, végül Miamiba" – meséli Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója.

A piacnak ez a területe az ő tapasztalataik szerint is évek óta emelkedő számokat mutat, és várakozásaik alapján ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog. Ez természetesen azt is jelenti, hogy folyamatosan bővíteni kell a kínálatot, az egyre változó utasigények lekövetésével.

Az IBUSZ csoportos és egyéni utazóinak népszerűségi listáján egyaránt a mediterrán térség vezet, ugyanakkor a Karib-térségbe induló utakra is nagy a kereslet, valamint egyre több érdeklődőt vonzanak észak-európai hajóútjaik is.

Az egyénileg utazó, tapasztaltabb utasok szó szerint vadásznak az újdonságokra

Fotó: pixabay

30 millió tengeri utas, több mint 300 óceánjáró

2018-ban a 28,5 millió, tengeri utazáson részt vevő utasból a CLIA adatai szerint 14,2 millió észak-amerikai, 7,17 európai és 5,7 ázsiai, illetve csendes-óceáni térségből származó személy volt. Kelet-Európából 231 ezer utast számláltak, ami 10,9%-os növekedés 2017-hez képest.

A kereslet növekedésével együtt a hajók száma is folyamatosan emelkedik, 2018 végén 314 óceánjáró hajót tartottak számon összesen 537 ezer fő kapacitással, ebből 272-t terveztek működtetni 2019-ben. Valamint 18 új hajót terveztek vízre bocsátani, ennek egyharmadát a Karib-térségben.

A hajók kapacitása is csúcsokat dönt, a Royal Caribbean Symphony of the Seas nevű hajóján már több mint hatezer utas fér el, csakúgy, mint az idén novemberben a Földközi-tengeren vízre bocsátott MSC Grandiosán. A társaságok gyakran nemcsak flottáikat fejlesztik, a Royal Caribbean például a Karib-tengeri CocoCay után most a csendes-óceáni szigetvilágban, Vanuatu mellett ruház be egy 2021-ben megnyíló szórakoztató létesítménybe.

A tengerjáró hajókon nyaralók átlagos tartózkodási ideje tavaly 7 nap volt, itt enyhe csökkenés figyelhető meg. Az átlagéletkor – 46,7 év – viszont nem változott az elmúlt években.

A legnépszerűbb öt úti cél (sorrendben) a következő volt: Karib-térség/Bahamák/Bermuda; Ázsia; a Földközi-tenger központi és nyugati része; Észak-Európa; Ausztrália–Új-Zéland–csendes-óceáni térség.

Az úti célok közé pedig olyan, korábban elérhetetlen desztinációk kerültek be az elmúlt években, mint a Galápagos-szigetek vagy az Antarktisz.

 

A Z generáció is imád hajózni

A CLIA felmérése szerint a hajók üzemeltetői növekvő figyelmet szentelnek a wellness-szolgáltatásoknak, az egészséges és diétás étkezésnek, a legújabb fitneszinnovációknak, az utazási élményt növelő technológiai fejlesztéseknek, az élményt nyújtó programoknak és az ökológiai lábnyom csökkenését eredményező intézkedéseknek. A hajóutakon egyre több a női utazó, az egyedül utazó, emelkedik a csúcsszezonon kívüli utazások népszerűsége, és egyre több utas igényli, hogy a hajón is tudjon dolgozni.

A felmérés egyik érdekes megállapítása szerint 2020-ra az 1995 és 2009 között született Z generáció lesz a hajóutak legnagyobb fogyasztója.

*

A cikk eredetileg a Turizmus.com magazin decemberi számában jelent meg. Még nem előfizetőnk? Kattintson ide!

Kapcsolódó cikkek