Októberben startolhat a Giro?
Belga médiaértesülésekre hivatkozva a cyclingnews szakportál közölte: a Strade Bianche lenne az első a sorban. Az egynapos toszkánai versenyt eredetileg március elején rendezték volna, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztották.
![]() |
Előzetes tervek szerint augusztus 1-jén rendezhetnének újra országúti kerékpárversenyt |
Fotó: 123rf.com |
A márciusi – a világjárvány miatt lerövidített – Párizs–Nizza volt a legutóbbi elitkategóriás országúti viadal, amelyet megrendeztek. Elhalasztották többek között a Giro d'Italiát, a Tour de France-t, valamint az öt legnagyobb egynapos verseny négy tavaszi viadalát.
A Tourt új időpontja szerint augusztus 29. és szeptember 20. között rendeznék meg, a másik két háromhetes körversenynek még nincs hivatalos időpontja, ezekre a szeptember 20-tól 27-ig tartó svájci világbajnokság után kerülhet sor.
A cyclingnews értesülései szerint a Giro október első hétvégéjén, míg a Vuelta a Espana november 1-jén rajtolna. A Milánó–Sanremót augusztus 8-án, a Liege–Bastogne–Liege-t október 4-én, a flandriai körversenyt október 18-án, a Párizs–Roubaix-t pedig október 25-én rendeznék.
Ezek hatására csúszna az esztendő utolsó rangos egynaposa is, a lombardiai körversenyre október 10. helyett október 31-én kerülne sor.