Online stresszűző szolgáltatást indított a sárvári TDM

Forrás: turizmus.com

 2019. szeptember 17. 16:07

Megnyugtató atmoszférahangokat gyűjtöttek össze egy online felületen, így igyekeznek segíteni azoknak, akiknek nincs idejük elutazni a fürdővárosba, de szükségük lenne a hétköznapi feszültség hatékony feloldására.

Haller Ferenc, a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint az utóbbi időben több nemzetközi tanulmány is készült, ami azt igazolja, hogy a felvételről lejátszott erdei hangok képesek csökkenteni a hétköznapi feszültséget. Már egy rövid ideig tartó koncentrált relaxáció elegendő ahhoz, hogy sikerüljön feszültségmentes állapotba kerülni.

A National Trust kutatása során tapasztaltak szerint azok például, akik ilyen felvételeket hallgattak, már egy perc eltelte után 30 százalékkal nyugodtabbnak érezték magukat, mint a „villámrelaxálás” előtt – idézte fel a kutatási eredményeket a szakember. Az is bebizonyosodott, hogy az atmoszférahangok jóval pihentetőbbek, mint a klasszikus relaxációs zenék.

Sárvár annak is segít relaxálni, aki nem tud elutazni a fürdővárosba

Fotó: Sárvári TDM

A sárvári TDM ezeket a kutatási eredményeket és a szakértői tapasztalatokat hasznosítva hozott létre egy olyan felületet, ahol a fürdővárosban is hallható atmoszférahangokat lehet lejátszani.

Így az ezeket meghallgató felhasználók Sárvár segítségével úgy töltődhetnek fel, hogy valójában nincsenek is ott a helyszínen.

A TDM ügyvezetője mindezekhez hozzátette: a szolgáltatás nem titkolt célja az is, hogy megismertessék Sárvárt a hétköznapi stressz gyors elűzésére igényt tartókkal, illetve eljuttassák az érdeklődőkhöz azt az üzenetet, hogy Sárvár ideális helyszín a feltöltődésre.Az oldalon meghallgatható őszi madárcsicsergés, őszi szellő, pezsgőfürdő és szökőkút csobogása, sőt még a kandalló tüzének pattogása is. Mindezek mellett megnyugtató, hosszú ki- és belégzést segítő irányító üzenetek is megjelennek a kijelzőn.

A stresszűző felület  IDE KATTINTVA érhető el.