Ősszel kedvezményesen lehet nyaralóhajózni

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 13. 13:04

Sikerrel indult júliusban a Mahart nyaralóhajózási programja, a hajók kihasználtsága augusztusban már 62 százalékos. Ősszel akár 35 százalékos kezdvezménnyel lehet nyaralóhajózni, és – a tervek szerint – SZÉP-kártyával fizetni.

A koronavírus járvány, a turizmus többi területéhez hasonlóan, nehézségeket okozott a nyaralóhajózási programban is. Március, áprilisban gyakorlatilag az összes külföldi foglalást visszamondták, a hajók Magyarországra szállítása két hónapot késett, a kikötők építése és engedélyezése elhúzódott, a képzésre jogosító vizsgát nem lehetett letenni, a bizonytalanság miatt sem belföldön, sem külföldön nem lehetett időben elkezdeni a nyaralóhajózást bemutató kampányt. Fokozta a nehézségeket, hogy június közepétől a Tiszalöki zsilipet egy évre lezárták, és ezzel a hajózási útvonalat kettévágták.

A Mahartnak sok munkával sikerült úrrá lenni a nehézségeken és végül, a tervezett május helyett, júliusban elindulhatott a nyaralóhajózás Magyarországon, amiről a tokaji báziskikötőben tett látogatás után mi is beszámoltunk.

Révész Máriusz a Westend Bevásárlóközpont tetőkertjében tartott sajtójátékoztatón

Fotó: Mahart

Már mind a 20 nyaralóhajó üzembe helyezése megtörtént, a hajók kihasználtsága augusztusban 62 százalékos. A jelenlegi helyzetben döntően, 90 százalékban magyar vendégek érkeztek. A mindössze 10 százalékot kitevő külföldi vendégek közül eddig osztrák, lengyel, német, svájci, francia, szlovák utasok választották ezt a nyaralási formát – számolt be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a program csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette:

a kormány döntésének köszönhetően a nyaralóhajózási program immár kereskedelmi szálláshely szolgáltatásként működik, és a tervek szerint ősztől már SZÉP-kártyával is tudnak fizetni a vendégek.

Őszi kedvezmények

Kárándi Zoltán, a Mahart Nyaralóhajózás Program igazgatója közölte: a 20 magyarországi nyaralóhajóból 18-at kiadtak a napokban. Hétfőn elindították az őszi kampányt, ebben szeptemberre és októberre a vendégek akár 35 százalékkal alacsonyabb áron is foglalhatnak 1 hetes hajózást. Az 5 napos hétközi hajózás és a 4 napos hosszú hétvégi hajózás 25 százalékos, a 3 napos hosszú hétvége pedig 20 százalékos kedvezménnyel foglalható – ismertette.

Júliustól akár egy napra is lehetett hajót bérelni, 1-2-3-4 napos foglalások is lehetségesek, rugalmas indulással – írja az MTI.

 

Kikötési pontok

A tájékoztatón beszámoltak a fejlesztésekről is. Tokajban az előzetesen tervezettnél nagyobb kikötőt kellett építeni, amiben helyet kapott az Aggteleki Nemzeti Park és a vízimentők egy-egy irodája is, sőt az egységes vízimentést a Tiszán, Bodrogon és a Tisza-tavon a nyaralóhajózási program keretén belül szervezték meg. Kiskörén a báziskikötő őszre készül el, amiben helyet kap a vízirendőrség is.

A tiszalöki zsilip jövőre már áthajózható lesz, így még érdekesebb lehet a vendégeknek a Tisza-tó vagy a Tokaj régió felfedezése.

A kikötési pontok folyamatosan épülnek, mostanra már a teljes szakaszon kiépült az infrastruktúra. A Mahart közleménye szerint Tokaj báziskikötőből indulva, a Bodrogon haladva, ki lehet kötni a Tokaj belvárosi kikötőben, Sárazsadányban, Bodrogolasziban, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen.

Tokajból indulva és a Tiszán haladva elérhető Tímár és Tiszabercel kikötője. Kisköre báziskikötőből a Tisza-tavon hajózva a Szalók Yacht Klub, Abádi kikötő, Sarud kikötő, Tiszaörvény – Szabics kikötő, Tiszafüred – Stég kikötő, Tiszafüred – Balneum kikötő, Poroszló –Fehér Amúr halászcsárda kikötő területén tudnak megállni a nyaralóhajós vendégek.

A nyaralóhajókkal mintegy 300 folyamkilométer, és a teljes Tisza-tó hajózható. Elkészült az oktató videó is, amit alább lehet megtekinteni.

További információk a www.nyaralohajozas.hu oldalon.

(Borítófotó: Mahart-videó)

.