Összes idei horvát és görög útját törölte a Grand Tours

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 31. 12:01

A múlt pénteken bejelentett határzárra reagálva a debreceni székhelyű Grand Tours, a legnagyobb buszos kiutaztató iroda Görögországba, honlapján tette közzé, hogy minden ez évi görögországi és horvátországi programját törölte.

Minden törölt utazás árát 100%-ban visszatérítik az utasoknak utalványban vagy készpénzben. Az utalványt a 2021-ben induló útjaikra lehet majd felhasználni – írta Nagy Sándor ügyvezető szombaton megjelent levelében, a szeptember 1-jén életbe lépő határzár bejelentésére reagálva.

"Aki tud és szeretne segíteni, attól azt kérjük, hogy az utalványt válassza, mert akkor kevesebb „jószágot" kell levágnunk.

Sajnos az idei szezonban a tavalyi, csak nyári 36.000 utazásból kb. 1500-at tudtunk teljesíteni, azokat is jelentős veszteséggel, mert nem volt meg a kritikus tömegű utasszám, például az egész országot lefedő gyűjtőjáratok üzemeltetésére sem.

A július 27-i újraindulás után végig fél házzal járt 1-1 buszunk a tavalyi heti 20-22 busz helyett. Képzelhetik, milyen veszteség volt összesen 20-30 utast Görögországba Korfu-Kefalonia-Zakynthos-Tolo, vagy Sarti-Marmaras-Paralia-Nei Pori-Parga üdülőhelyekre szétteríteni, csak azért, mert megígértük (...)

Támogatást egy 4 hónapos járulékkedvezményen kívül nem kaptunk, pénzt meg nem kerestünk. Ezért ennek az évnek a teljes működési költsége abból ment/megy, amit eddig felépítettünk 30 év alatt. Továbbá a szállásadóknak kifizetett előlegekből alig „laktunk" le valamit, még több mint 100 millió forint van náluk, amire esély sincs, hogy visszakapjuk, maximum ha rendesek, akkor jövőre beszámítják" – fogalmaz levelében az ügyvezető.

Zakynthosra sem lesz több útja idén a Grand Toursnak

Fotó: 123rf.com

A még kint tartózkodó utasokat Észak-Görögországból kedd helyett hétfőn hajnalban hozzák haza a buszok, hogy 31. éjfélig átlépjék a magyar határt.  Dél-Görögországból szeptember 5-én lehet busszal hazajönni. Ezek lesznek az utolsó járatok, így akinek 2 hetes foglalása volt, eheti indulással, annak a 2. hetét törölték, a 2. hét szállásárát természetesen visszafizetik.

"Tudjuk, hogy a mi profitunkon kívül az Önök álma, pihenése veszett el, amit nagyon sajnálunk. Nem tudtunk többet tenni, csak ennyit. A továbbiakban valószínűleg együtt kell élni a járvánnyal, míg a vakcina, gyógyszer meg nem lesz. Lehet, hogy drágább lesz jövőre az utazás, ha nem tudunk nagy tételben garanciával olcsón vásárolni szállásokat, ha alacsonyabb töltöttségű buszokkal és magas euróárfolyammal kell kalkulálni, lehet nem lesz ingyenes gyűjtőjárat, lehet nem lesz szezon elején-végén csak buszjegy áron nyaralás. Lehet, hogy a fapadosok sem bírják ki az újraindulásig, de lesz turizmus" – zárul a bejegyzés.