Osztrák utazási irodai kongresszus az újturizmus jegyében

Forrás: turizmus.com

 2023. május 02. 13:29

Az újturizmus és a változás jegyében tartotta idei tavaszi kongresszusát az Osztrák Utazási Szövetség (ÖRV).

Idén április 27-28-án, Grazban tartotta sorrendben 62. közgyűlését, majd kongresszusát az ausztriai utazási irodák legnagyobb szakmai szervezete, az ÖRV.

A több mint 140 regisztrált meghívott részvételével zajló rendezvényt a jövőorientált, az újturizmus világára fókuszáló „Az utazás változtat / Reisen verändert” mottó jegyében szervezték és tematizálták – olvasható a GD Consulting szakmai blogjában.

Eva Buzzi, az ÖRV elnöke a kongresszust megnyitó helyzetjelentésében arról számolt be, hogy a korábban 4,3 milliárd eurós hozzáadott értéket előállító osztrák utaztatási ágazat volumene 2020-ra 897 millió euróra csökkent, 2021-ben már 1,1 milliárdos, majd az elmúlt évben 2,6 milliárd eurós teljesítményt mutatott. Az idei évre az ÖRV elnöke 3,6 milliárd eurós forgalmi eredménnyel számol, amely némileg még alulmúlja, de legalább „nominálisan” megközelíti a négy évvel ezelőtti forgalmi adatokat.

A piaci várakozások optimisták: az osztrákok a háborús és inflációs környezet ellenére tervezik utazásaikat, s kezdenek visszatérni az útjaikat jó előre lefoglaló vendégek is – hangzott el a beszámolókban. Az ÖRV felmérései szerint az utazási irodáiknál idén is Olaszország, Horvátország, Németország és Görögország lesznek a legkedveltebb célpontok. Az ágazatot sújtó legsürgetőbb problémát a munkaerőhiány jelenti, amely az utazási irodákat is drasztikus mértékben érinti. Ennek ellensúlyozására idén „Az életed útja” elnevezésű digitális toborzókampányba kezdett az ÖRV, amelynek eredményeként 1201 pályázat érkezett be a tagsághoz több mint 530 pályázótól. A pályázok átlagéletkora 38,3 év volt és 90 százalék feletti körükben a nők aránya.

Az elnöki beszámolóban többek között elhangzott még, hogy a jövőben jelentős szerepet kap az utazási irodák munkatársainak fenntarthatóság-fókuszú képzése, ami lehetővé teszi, hogy a „zöld utazás” területén kompetens és megbízható tanácsadóként érvelhessenek munkatársaik. Ennek érdekében az ÖRV tovább erősíti szerepét a KlimaLink Egyesületben.

Az ÖRV jelenleg 160 tagot számol, tavaly óta kilenccel csökkent a tagság száma. A 62. közgyűlés Eva Buzzit, a Rail Tours Austria igazgatóját egyhangúlag újabb két évre elnöknek választotta.

Grazban tartotta 62. közgyűlését az ÖRV

Fotó: Kovács Balázs

A közgyűlést kétnapos szakmai konferencia követte, amelyen a meghívott előadók számos aspektusból járták körbe az utazás és utaztatás jövőjét meghatározó folyamatokat. A fenntarthatóság, digitalizáció és migráció tematika szinte valamennyi előadást áthatotta.

A nyitónapon Barbara Eibinger-Miedel, a stájer tartormányi parlament tagja köszöntőjében kiemelte, hogy Stájerország rendelkezett legelőször tartományi szintű fenntarthatósági stratégiával, így számos jó gyakorlat valósult már meg a turizmus területén. A borvidéken például shuttle service működik, amely fenntartható eszközökkel biztosítja a mobilitást, s lehetővé teszi a vendégek számára, hogy saját autó nélkül érkezzenek a programokra. Stájerország elkötelezett a zöld turizmus mellett, mindezt jól mutatja, hogy a tartomány turisztikai logójában immár 50 éve a zöld szív szerepel.

Ugyancsak a kongresszus elején tartott online köszöntőt Susanne Kraus-Winkler turisztikai államtitkár. Hozzászólásában elmondta, hogy Ausztria nemzetközi szinten is jegyzett és elismert úttörője a fenntartható turisztikai megoldások megvalósításának, jóllehet még sok teendő vár megoldásra. A fenntarthatóság kulcskérdése a környezetbarát mobilitás. Ausztriában a következő időszakban egy fenntartható mobilitási stratégia kerül kidolgozásra, amely az utazók által megtett utolsó kilométerekre koncentrál. Ha ezen a területen sikerül hitel érdemlő megoldásokat nyújtani, akkor várható csak el, hogy az utazók átszállnak a közösségi közlekedési eszközökre és megvalósulhat „seamless travel” élmény- és szolgáltatáslánca.

Gerhard Fehr magatartástudós a szociológia és humánökológia területéről vett példákkal mutatta be, hogy mivel agyunk fájdalomközpontjában a veszteség többszörösen mutatkozik meg a nyereséggel összehasonlítva, a turizmus területén a fenntarthatóság érdekében a „fájdalmat” kell csökkenteni és a „nyereséget” hangsúlyozni. A „seamless travel” vonatkozásában a „legnagyobb fájdalmat” a csomagok célba juttatása jelenti az úton lévő számára. Modellkísérletekkel bizonyította, hogy egy fenntartható „door to door” szolgáltatással lehetne elérni, hogy az utazók a környezetszennyező mobilitási eszközökről átszálljanak a közösségi mobilitás-szolgáltatók által nyújtott megoldásokra.

Michaele Reitterer, a bécsi Boutique Hotel Stadthalle tulajdonosa jó gyakorlatként mutatta be, hogyan sikerült Európa első zéró energiamérlegű szállodájának vendégeit és munkatársait fenntarthatósági célok elérése érdekében motiválni.

Ingo Lies, a Chamäleon Travel tulajdonosa előadásában arról beszélt, hogy a jövő utazási irodáinak a helyiek és a látogatók között élményszerű kapcsolatot kell teremteniük. Az idegenvezetők feladata az újturizmus világában, hogy a találkozások moderátorai legyenek. Vezetett kalandtúráikra 11 fős csoportokat indítanak, csoportdinamika szempontjából tapasztalataik szerint ez tűnik a legoptimálisabbnak a találkozásokhoz és az emberi kapcsolatok elmélyítéséhez.

Petra Stolba – aki 15 éven keresztül irányította az Österreich Werbungot, jelenleg pedig az Európai Parlament első elnökhelyettesének kabinetfőnöke – átfogó előadást tartott a „turizmus ökoszisztémájáról” az EU klímavédelmi intézkedéseinek tükrében. Előadásában szó esett arról, hogy a jelenlegi trendek kivetítése alapján sem az EU 2050-es klímavédelmi céljai, sem az ezek felgyorsítását szolgáló, 2030-ra részcélokat kitűző „Fit for 55” intézkedéscsomag elképzelései nem fognak teljesülni. A célok eléréséhez nagyobb transzparenciára és összefogásra lenne szükség a turizmus területén is. Ennek érdekében a Bizottság kidolgozta és 2022. február elsején nyilvánosságra hozta „Transition Pathway for Tourism” című dokumentumát, amely gyakorlati iránymutatásul szolgálhatna a napi teendők és gyakorlatok elvégzéséhez. A transzparenciát szolgálja továbbá az EU turizmus dashboard-ja, amelynek segítségével a az egyes EU-tagállamok környezetvédelmi, gazdasági, szociális és digitalizációs eredményei a turizmus szemszögéből is összehasonlíthatóvá válnak. Petra Stolba előrejelzése szerint konklúzióként elmondható, hogy a rövid távú utazások száma nőni, a távolságiaké csökkeni fog a jövőben. A vasút abszolút nyertese a folyamatoknak.

Thomas Stirnimann, a Chain4travel svájci részvénytársaság ügyvezetőjének előadásából a Blockchain technológia turizmus területén való hasznosítását lehetővé tevő „Camino” infrastruktúráról tartott gyakorlatközeli előadást. Kifejtette, hogy a turisztikai értékesítési láncban még mindig a 40-50 éve meghonosodott pórázstratégiát használjuk, jóllehet az ezzel járó milliós költségeket megspórolhatnánk. A jövőben a B2B- és B2C-kapcsolatokat felváltja a D2C, amikor a szolgáltatók közvetlenül a vendéggel, a fogyasztóval kommunikálnak. „Connect to one – connect to all” – az új jelszó és üzleti modell, amelyet a blockchain-technológia segítségével gyorsan és egyszerűen lehet megvalósítani. Jelenleg olyan forradalom előtt állunk, mint amilyet az internet jelentett a 90-es évek elején. Aki kimarad, lemarad – hangzott az üzenet. Jelenleg 120 turisztikai vállalkozás használja és teszteli már a „Camino” technológiát világszerte.

Markus Eiglsperger professzor előadásában a ChatGPT turizmusra gyakorolt hatását elemezte. A változás óriási tempóban halad. A mesterséges intelligenciával működő alkalmazásnak öt napra volt szüksége ahhoz, hogy egymillió felhasználót elérjen. A Netflixnek annak idején három és fél évbe tellett ugyanez. A mesterséges intelligencia a mindennapok részévé vált, mint a professzor elmondta, a következő lépés talán a szuper MI elérése lehet.