Ötödére esett vissza a MÁV utasainak száma

Forrás: MTI

 2020. április 07. 11:28

A koronavírus-járvány miatt körülbelül 80 százalékkal csökkent a vonaton utazók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy keddi rádióműsorban elmondta: a nemzetközi forgalomban még ennél is nagyobb a visszaesés: az utasok 97-98 százaléka hiányzik. Ez azt jelenti, hogy szinte csak Ausztria és Németország felé van naponta pár vonat – tette hozzá.
A hazai adatokra kitérve közölte, a távolsági járatokon az átlagosnál is nagyobb most a visszaesés, ami eléri a 90 százalékot.

A MÁV utasainak a felét a Budapest környéki elővárosi forgalom adja, és itt előfordulnak még most is olyan járatok, amelyek kihasználtsága eléri a 40-50 százalékot. Emlékezetes, hogy éppen a járvány itthoni kitörésének napjaiban álltak forgalomba a régóta várt emeletes motorvonatok az elővárosi forgalomban.

A Budapest környéki elővárosi forgalom továbbra is élénk

Fotó: 123rf

A járatok március 30. óta tanszüneti menetrend szerint közlekednek, s körülbelül 150-nel kevesebb vonat jár; a válság előtt mintegy 3300 személyvonat közlekedett az országban naponta, most pedig mintegy 3150.

Kapcsolódó cikkek