Partnereivel ünnepelt a 30 éves Cityrama

Forrás: turizmus.com

 2017. június 09. 16:54

Szórakoztató időutazásban és szíves vendéglátásban lehetett része annak, aki együtt ünnepelte a Cityrama 30. születésnapját az utazási iroda 36 kollégájával a Kopaszi-gáton található ÖbölHáz Rendezvényközpontban, június 8-án.

Erdei Bálint és Szabó Krisztián tulajdonos-ügyvezetők személyesen és kifejezetten erre az alkalomra összeállított és forgatott saját kisfilmeken keresztül idézte fel az elmúlt 30 év eseményeit. Szinte hihetetlen, hogy az irodánál a benne dolgozók is alig idősebbek.

Érdekes volt látni, hogy az 1987-es alapítás óta mi minden változott, vagy egy-egy program bevezetése, a különböző változások életbe lépése milyen piaci környezetben valósultak meg. A kisfilmeken keresztül így tágabb kontextusba is helyezhette a közönség, hogy mi történt a Cityramánál például a taxisblokád, a 4-es metróra kiírt első pályázat, a Postabank-botrány vagy épp a Szomszédok című sorozat lezárása idején. Bálint és Krisztián maguk is kamera hallgatóság elé álltak a poén kedvéért, és az utóbbi öt év eseményit így mutatták be, nevetést csalva a közönség arcára.

Együtt a Cityrama csapata

 

Beszédesek a számok is, amelyek a cég életét jellemzik: 50 ezer városnézést és 150 ezer garantált programot bonyolítottak le, 82 országból kaptak megrendeléseket. Az iroda összesen 1 millió 300 ezer hívást fogadott. Buszaik évente 15,5-ször megkerülnék a Földet, 51 ezer liter üzemanyagot fogyasztanak, a buszok takarítására pedig 11 kilométernyi papírtörlőt használnak el. Gyorshajtás miatti büntetésre a 30 év alatt becsléseik szerint 7,5 millió forint ment el!

A csapat jelenleg 36 fős, 19 program szerepel katalógusaikban. Talán az egyetlen, ami a kezdetek óta nem változott, az a Báthory utca székhely.

A születésnapi parti vendégei megtöltötték az ÖbölHáz Rendezvényközpontot

 

A telt házas partnerpartit megtisztelte jelenlétével a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ, valamint a MUISZ több kollégája, illetve szállodás és vendéglátós partnerek, programgazdák. Szemükbe Kőhalmi Zoltán, az egyik legintelligensebb humorú stand-upos csalt könnyeket műsorával, a vacsora és a finom borok felszolgálása után pedig tombola is gondoskodott róla, hogy a vendégek ne menjenek haza üres kézzel.

A két tulajdonos, Szabó Krisztián és Erdei Bálint a születésnapi tortával