Tizenhat év után ismét menetrend szerinti repülőjárat indul Pécsről

Forrás: turizmus.com

 2024. február 06. 16:39

A pécs-pogányi reptéren kedd reggel sajtótájékoztatón jelentették be, hogy márciustól menetrend szerint, Málta–Pécs–München viszonylatban közlekedik majd a Universal Air társaság járata. Rövidesen jegyeket is lehet venni a gépekre. Nyártól korfui charterjárat indulhat.

A 78 személyes repülőgép már meghozta a légitársaság munkatársait Máltáról, március 26-tól pedig már utasokkal közlekedik. München és Pécs között 1 óra 20 perc, Pécs és Málta között 2 óra 20 perc menetidővel kell majd számolni – adja hírül a pecsma.hu.

Péterffy Attila polgármester köszöntőjében emlékeztetett: charterjárat 12, menetrend szerinti pedig 16 éve nem indult Pécsről, amely a hazai légiközlekedés egyik úttörője volt; 1930-tól belföldi járat kötötte össze Pécset Budapesttel.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere (középen) sajtótájékoztatón számolt be a járatindításról

Fotó: Facebook

Mint elmondta, hosszú előkészítést igényelt az Universal Airrel való megállapodás megkötése. A helyi szereplőkkel, például az egyetemmel, és helyi ipari cégekkel egyeztettek előzetesen arról, milyen repülőjárat indítására lenne igény.

„München nemzetközi légi közlekedési központ, melyen keresztül Pécsről elérhető lesz az egész világ, illetve Pécs is elérhető lesz a világ bármely pontjáról” – fogalmazott a polgármester, aki kiemelte azt is, hogy a Pécsre érkező turisták jelentős része Dél-Németországból jön, a várost szoros üzleti kapcsolatok kötik ehhez a régióhoz, és számos német diák tanul a pécsi egyetemen.

A reptér minél gyorsabb és egyszerűbb elérése érdekében Tüke Busz-járat közlekedik majd a légikikötő és a város között, tájékoztatott Péterffy Attila.

A tájákoztatón a 78 személyes gép belsejét is megmutatták a sajtónak

Fotó: Facebook

Simon Cook, a Universal Air ügyvezető igazgatója elmondta, a cég idei első új útvonala lesz a pécsi járat. A reptéren ma leszállt 78 személyes gép közlekedik majd Málta, Pécs és München között, így két olyan reptérrel is összekapcsolódik Pécs, amelyekről számos járat indul a világ különböző pontjaira.

Pécs rejtett gyöngyszem, mindent meg fognak tenni, hogy népszerűsítsék utasaik körében, fogalmazott a szakember.  Beszélt arról is, hogy a jegyértékesítés rövidesen megkezdődik a cég felületein, később pedig az utazási irodákban. Kérdésre elmondta, kétféle árazás lesz, egy drágább üzleti, és egy olcsóbb szabadidős.

A jegyárban benne lesz egy 15 kilós táska és egy kézipoggyász díja is. Az indulás előtt 90 perccel nyitnak, 30 perccel zárnak a checkin-pontok, de online is be lehet majd csekkolni a járatokra. A reptéren pedig ingyenes parkolási lehetőség várja az utasokat.

Májusban újabb bejelentésre készülnek, tervben van egy korfui charterjárat indítása – mondta el Simon Cook.