Pöstyén Winter szemével: hangjátékkal kísért városnézés a világhírű fürdővárosban

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2023. április 22. 09:29

Az egyórás vezetett sétán a nagyszombati színház művészeinek magyar nyelvű hangjátéka eleveníti meg a Pöstyént felvirágoztató Winter Lajos életét.

Aki járt már Pöstyénben, az bizonyára találkozott Winter Lajos nevével, ha máshol nem, a Fürdőszigetre vezető Kolonnád hídon, ahol padon ülő bronzszobor idézi meg az elegáns fürdővárost felépítő nagyvállalkozó alakját. A huszadik század viszontagságain átívelő, megrendítő életútját az „Egy kapitalista önvallomása” című memoárjában örökítette meg.

A Nagyszombat megyei Regionális Turisztikai Szervezet ötlete alapján tavaly debütált a „Pöstyén Winter szemével” című egyórás, dramatizált városnéző program, amelynek résztvevői Winter Lajos visszaemlékezésén keresztül léphetnek be a múltba, és ismerhetik meg a történelmi épületek, helyszínek hátterét.

nagyszombat

A hangjátékot kísérő élő jelenetek szereplői a The.Art.Re UCM Egyetemi Színház színészei

Fotó: Szerdahelyi Krisztina/Turizmus.com

A magyar szellemben nevelkedett zsidó fiatalember apja megbízásából alig húszévesen fogott a fürdő felvirágoztatásához. Fél évszázaddal később, a koncentrációs táborból visszatérve csaknem mindenét elvesztette, mégis optimista maradt, s a második világháború után – megaláztatásai ellenére – újabb és újabb fejlesztési ötletekkel állt elő.

A Winter Lajos életútját bemutató, hangjátékkal és élő szereplőkkel kísért élményvárosnézés a 2023-as tavaszi szezonban – március 18-tól május 6-ig – szombatonként 10 és 14 órakor indul a Kolonnád hídtól. Az idei év újdonsága a hangjáték magyar nyelvű változata, amely a nagyszombati Jan Palárik Színház művészeinek közreműködésével hangzik el. A történetet a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem The.Art.Re Egyetemi Színházának színészei élő jelenetekkel kísérik Pöstyén utcáin és a Fürdőszigeten.

nagyszombat

A városnézés a Kolonnád hídról, Winter Lajos szobrától indul

Fotó: Szerdahelyi Krisztina/Turizmus.com

 

„Apámtól örököltem a vágyat, hogy valami jót alkossak”

Pöstyént nem ismerhetjük és nem érthetjük meg igazán a Winterek története nélkül. Az ipolysági vállalkozó, Winter Sándor 1889-től bérelte a pöstyéni fürdőt a tulajdonos Erdődy családtól. Vendégeik száma a céltudatos fejlesztéseknek köszönhetően már 1905-ben meghaladta a kilencezret, a kilencvenes évekbeli kezdetekhez képest majdnem megháromszorozódott.

nagyszombat

A Mankótörő a Kolonnád híd bejáratánál. Az 1933-ban felállított szobor a város jelképe lett

Fotó: Szerdahelyi Krisztina/Turizmus.com

Winter Lajos 1890-ben, húszévesen került Pöstyénbe, apja mellé, aki rábízta a fürdő fejlesztését. Rengeteg munkával, neves alkotók bevonásával harminc év alatt a sáros kisvárosból modern fürdővárost épített. A Sándor-palota, a Kurhotel, a Hotel Thermia Palace, a Napóleon fürdő, az Irma fürdő és az Éva uszoda, a Kolonnád híd, a város jelképévé vált Mankótörő-szobor, a fürdősétány és a nyári színház kialakítása mind-mind az ő nevéhez fűződik. Ezenkívül csatornahálózatot, aszfaltburkolatú utakat, tereket, parkokat építtetett, vagyis korábban nem ismert életszínvonalat teremtett a városban.

A fürdő biztos megélhetést jelentett a település és a környék zömében szlovák lakosai közül kikerülő alkalmazottaknak is, akiknek többsége házat épített Pöstyénben.

nagyszombat

Jelenet az egykor koncertteremként működő Kursalonnál

Fotó: Szerdahelyi Krisztina/Turizmus.com


De Winter Lajos nem csupán tehetséges vállalkozó volt, hanem együttérző ember is, aki szívén viselte alkalmazottainak sorsát. Panziót, majd kórházat alapított a munkásoknak, az első világháború ínséges éveiben malmot épített, és felajánlotta a fürdőt a hadügyminisztériumnak a sebesült, lábadozó katonák gyógykezelésére. Pöstyén jelentőségét és a Winterek iránti bizalmat jelzi, hogy 1917 februárjában a Thermia Palace egyik szalonja adott otthont a három szövetséges császár találkozójának, amelyen IV. Károly magyar király és osztrák császár, II. Vilmos német uralkodó és Coburg Ferdinánd, a bolgár cár egyeztettek a háború folytatásáról.

nagyszombat

A séta a Winter család egykori otthonát, a Zöldfa Szállót is érinti

Fotó: Szerdahelyi Krisztina/Turizmus.com

A huszadik század történelmi viharait azonban Winter Lajos sem kerülhette el. 1918-ban, Csehszlovákia megalakulásakor úgy döntött, Magyarországra költözik, ám a pöstyéniek nem engedték el. Bár érték támadások, akkora tekintélye volt, hogy a szlovák többség magyarként is elfogadta. A csaknem ötvenéves Winter tehát maradt: szlovákul kezdett tanulni. A fasizmus előretörésével zsidó származása miatt hurcolták meg. 74 éves korában, 1944 őszén Theresienstadtba deportálták, ott érte a felszabadulás 1945 húsvétján. 40 kilósan érkezett vissza Pöstyénbe, ahol a kommunista hatalomátvétel után kisemmizték vagyonából.

nagyszombat

A történelem viharait idéző zárójelenet az Éva uszodában

Fotó: Szerdahelyi Krisztina/Turizmus.com

Optimizmusa azonban nem hagyta el, újabb és újabb ötleteket nyújtott be a városi hivatalnak: kidolgozta Pöstyén fejlesztési tervét, amit a pöstyéni fürdő egykori alkalmazottjaként írt alá. Később rokkantnyugdíját 60 százalék alá csökkentették. Az erdőből hordta a tűzifát, és egykori otthona, a Zöldfa Szálló egyik szobájában húzta meg magát házvezetőnőjével, élettársával, König Máriával. A Fürdőszigetre nem tehette be a lábát, az oda vezető hídnak is csak a feléig mehetett. 1968 szeptemberében, 98 évesen hunyt el.

További információk a „Pöstyén Winter szemével” című élményvárosnézésről a www.krajzazitkov.sk oldalon találhatóak.