Pozsonyból is kiüldözték az Ubert a taxisok

Forrás: MTI

 2018. március 28. 14:14

Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber.

A lépésre azután került sor, hogy a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival.

A cég döntése egyelőre nem végleges, azzal a pozsonyi járásbíróság elsőfokú - a vállalatnak még nem kézbesített - döntésére reagáltak.

Ekkor még működött a rendszer Pozsonyban

Fotó: Facebook

A döntést a szlovák bíróság a koncesszióval rendelkező pozsonyi taxisok érdekvédelmi szervezetének keresete alapján hozta meg március közepén. A keresetet azután adták be a pozsonyi taxisok, hogy tavaly az Európai Unió Bírósága fuvarozási szolgáltatásnak minősítette az Ubert, amelynek így az egyes tagországokban, az ott hatályos szabályok szerint kell a működéséhez szükséges engedélyekért folyamodnia.

Szlovákiában a taxis vállalkozások működtetése viszonylag szigorú feltételekhez kötött. A taxis koncesszió megszerzéséhez több feltételt kell teljesíteni, emellett regisztrált pénztárgéppel is rendelkezniük kell. A szabályozás a taxizásra használt gépkocsival szembeni elvárásokról is rendelkezik, egyebek mellett kimondja, hogy a fuvarozásra használt autó a bejegyzés idején nem lehet öregebb nyolc évesnél.

Szlovákiában az Uber csak Pozsonyban működött, mintegy két éve jelentek meg a piacon. Azóta a pozsonyi taxisok több tiltakozó akciót szerveztek az Uber ellen, főként azt hangoztatva, hogy a működésbeli különbségek egyenlőtlen piaci feltételeket teremtenek, s ezzel hátrányos helyzetbe hozzák a hagyományos taxisokat.