Quimby „varázszene” ajándékba a Vörös-tenger partján

Forrás: turizmus.com

 2014. október 09. 19:20

Az Anubis Travel idén is egyedülálló koncertprogrammal készül október 24-én: ajándék Quimby-koncerttel az október 18-i és 22-i aqabai üdülőprogramok foglalása esetén.

2012 őszén a Magna Cum Laude adott nagy sikerű koncertet a jordániai Jerashban az Anubis Travel szervezésében, ezzel kezdetét vette az iroda különleges eseménysorozata, melynek során a magyar zenei élet legsikeresebb szereplői nem mindennapi helyszíneken koncerteznek.

A programsorozat idén a Quimby jordániai fellépésével folytatódik!

A Quimby két évtizedes pályafutása alatt kilenc albumot jelentetett meg, melyek közül kettő elnyerte az év albuma díjat. Dalai több hazai filmben is hallhatók, és az együttes nevéhez köthető két korábbi színházi előadás zenéje is.

Az Anubis Travel által szervezett koncertnek idén a festői Berenice Beach ad otthont, amely Aqaba legszebb strandjainak egyike. Az utasok a fantasztikus koncerten való részvétel mellett egy teljes hetet tölthetnek el az együttes tagjaival, mely során felejthetetlen élményekkel gazdagodhatnak. Az iroda célja, hogy minél több rajongó számára elérhetővé tegye ezt a kivételes utazást, így az őszi koncert már nemcsak  8, 11, 12 és 15 napos üdülésekkel, hanem új, 4 napos hosszú hétvége program keretében is foglalható. (x)