Rekord nyári forgalom a Debrecen Airporton

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 04. 12:02

Minden idők második legerősebb havi utasforgalmát produkálta augusztusban a Debrecen Airport. 2017. augusztusában 15%-kal többen, mintegy 38 060 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2017-es augusztusi és első nyolc hónapos eredményeket összefoglalva kiemeli: a Debrecen Airport első nyolc havi utasforgalma a javuló kihasználtság mellett az élénk nyári charterforgalomnak köszönhető.

Az év utolsó 4 hónapjára is optimisták, az előfoglalási trendek és a kereslet biztató. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálnak Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is.


Az ukrán állampolgárok számára június 11-én életbe lépett EU-s vízummentesség kedvezően hat a Kárpátaljáról Nyugat-Európába és Izraelbe induló turistaforgalomnak és a charterjáratoknak is. Bizakodóak vagyunk, hogy a Kárpátalja lakóinak számára is mi leszünk a régiót kiszolgáló repülőtér és tovább nő az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is.

A nyár vége legnagyobb híre a december 18-án induló Moszkva járat volt, amellyel 8-ra bővül a menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról és a régiós repülőterek közül egyedül Debrecenből lesz közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba.


A nyári hónapokban közel 108 000 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton. A charterjáratok iránt az egész szezonban túlkereslet volt, a napfény szerelmeseinek már 4 országban biztosítottak üdülést: Görögországban, Törökországban, Bulgáriában, Egyiptomban. A kultúrára, vallási turizmusra és városi vakációra szomjazók Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal.

Kapcsolódó cikkek

Debrecen-Moszkva közvetlenül

2017. augusztus 31.