Rekordot döntött a vietnami turizmus augusztusban

Forrás: MTI

 2017. augusztus 29. 20:12

Vietnami hivatalos közlés szerint augusztusban éves szinten 35,1 százalékkal, 1,23 milliós rekordszintre emelkedett az országba látogató turisták száma.

Korábban történt

A jelentős emelkedés oka az, hogy a kormány lazított a vízumszabályokon néhány nyugat-európai ország, köztük Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország, valamint Olaszország esetében, a vietnami utazásszervező cégek pedig bővítették programkínálatukat.

Az Ázsiából érkező látogatók száma 43,2 százalékkal, az Ausztráliából érkezőké 20,9 százalékkal, az amerikaiaké 12,5 százalékkal, míg az európai turistáké 9,4 százalékkal bővült.

Január-augusztusban a turisták száma 29,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, és elérte a 8,47 milliót.

A Világgazdasági Fórum független nonprofit alapítvány idei jelentése szerint az utazási és turisztikai versenyképességi mutató (Travel and Tourism Competitiveness Index 2017) alapján összesítésben Vietnam a 136 tagú rangsorban a 67. helyen szerepel idén, nyolc helyet javítva a legutóbbi, két évvel ezelőtti jelentéshez képest.

Vietnamot tavaly mintegy 10 millió turista kereste fel

A Világgazdasági Fórum utazási és turisztikai versenyképességi mutatóit összegző idei kiadványában az összesített rangsorban első helyen Spanyolország szerepel Franciaország, Németország, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Ausztrália és Olaszország után, Magyarország a 49. helyen áll.

Az amerikai CNN hírtelevízió internetes oldalán a múlt héten közzétett rangsor szerint az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) által közölt World Tourism Barometer idei eredménye alapján Vietnam, Izland és Tunézia mögött, a hatodik helyen szerepel a leggyorsabban növekvő turisztikai célpontok között az év első négy hónapjának számai alapján.

Vietnamot 2016-ban közel 10 millió turista kereste fel.