Repülőtér-toplista Romániából

Forrás: Transindex

 2019. május 09. 15:11

Románia 17 repülőterén összesítve 7 százalékkal növekedett az utasforgalom 2018-ban. A forgalom 83 százalékát a három legnagyobb reptér bonyolítja le.

A repülőterek által szolgáltatott adatok alapján tavaly összesen 21,8 millió utas fordult meg a román repülőtereken, a legnagyobb utasforgalmat messze a bukaresti Henri Coandă (Otopeni) repülőtérnél mérték. A fővárosi légikikötőben 8%-kal emelkedett az utasforgalom az előző évhez viszonyítva.

A második legforgalmasabb légi kikötő az elmúlt évben is a kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér volt, bár itt a növekedés sokkal lassabb volt, mint az elmúlt években. Ennek részben az az egyik magyarázata, hogy a Wizz Air törölte a fapados társaság Kolozsvár-Bukarest járatait, ami nagyságrendileg évi több százezres utasforgalmat jelentett. A növekedés lassulására a másik magyarázat az, legalábbis David Ciceo vezérigazgató egyik korábbi nyilatkozata szerint, hogy 2018-ban újra megkezdte a működését a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér, amelynek felújítása alatt jelentősnek mondható forgalom irányult át Marosvásárhelyről Kolozsvárra.

Az utasok száma a román reptereken 2018-ban

Fotó: Transindex

A repülőterek tavalyi forgalmáról szóló lista további érdekessége, hogy az elmúlt években szép növekedést bemutató temesvári Traian Vuia Nemzetközi Repülőtéren 2018-ban csökkent az utasforgalom. A magyarázat elsősorban itt is inkább a légitársaságok döntéseiben keresendő: az utasforgalom tavalyi 6,4%-os visszaesése részben azzal magyarázható, hogy a Blue Air a repülőtér vezetőségével folytatott sikertelen tárgyalásokra hivatkozva az összes temesvári járatáról lemondott. A román többségi tulajdonban levő Blue Air mellett Európa legjelentősebb fapados társasága, a Ryanair is úgy döntött, hogy csökkenti tevékenységét az ország harmadik legnagyobb repülőterén.

Érdemes megjegyezni, hogy az ország három legnagyobb repülőtere – a bukaresti Henri Coandă, a kolozsvári Avram Iancu és a temesvári Traian Vuia – 2018-ban összesen 18 millió utast szállított. Ez a szám a romániai utasforgalom 83%-át teszi ki. Az erdélyi repülőterek közül még a szebeni növeli szépen évről évre az utasok számát. Tavaly 662 ezer ember fordult meg a repülőtéren.

Az adatok szerint Nagyváradon is beindulni látszik a repülőtér nagyüzemű működése, a 2015 novemberében újranyitott repülőtér 2016-ban még 41 ezres, 2017-ben már 162 ezres, míg 2018-ban 220 ezres utasforgalmat tudott felmutatni.

A temesvári Traian Vuia Nemzetközi Repülőtéren 2018-ban csökkent az utasforgalom

Fotó: Wikimedia Commons

Izgalmas a tavaly újranyitott marosvásárhelyi repülőtér helyzete. A reptér a felújítást megelőző években stabilan 300 ezer körüli utasforgalmat tudott felmutatni, a 2018 júniusi újranyitást követően fél év alatt 63 ezres utasforgalmat értek el. Érdekesség viszont, hogy március végén a repülőtér máris 37 ezer utasnál tartott, ami jókora előrelépést jelent. Peti András, a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér igazgatója elmondta, hogy az idei évre 150 ezres utasforgalmat prognosztizálnak, ami az elmúlt éves forgalomhoz viszonyítva 220%-os növekedésnek felel meg. A célszámokból kiindulva 2020-ra akár a 200 ezres utasforgalmat is megközelítheti a reptér.

Az is érdekes kérdés, hogy mekkora szeletet tud majd kiszakítani a Brassó melletti Vidombákon épülő repülőtér. A légikikötő kapacitásával kapcsolatos legfrissebb tanulmány szerint a brassói repülőtér már az első működési évében elérhetné a 114 ezres utasforgalmat. Az itt megforduló utasok száma a becslések szerint 10 évnyi működés után lépné át az egymilliós határt.

Kapcsolódó cikkek