Repülőtéri partnereit jutalmazta a Budapest Airport

Forrás: turizmus.com

 2019. február 07. 20:30

Légitársasági, kereskedelmi, hatósági és környezetvédelmi partnereinek adott 2018-as teljesítményük elismeréseként díjakat a Budapest Airport.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég egyebek mellett így köszönte meg a partnereinek azt a hozzájárulást, amivel 13,5 %-os utasforgalmi és 14,9 %-os légi teherszállítási növekedést elérve Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötőjévé válhatott a magyar főváros repülőtere –­ adja hírül közleményében a Budapest Airport.

A díjak átadásakor a megjelent több mint 300 vendég előtt Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója hangsúlyozta: „Egyszerre megtiszteltetés és büszkeség is a számomra, hogy személyesen is köszönetet mondhatok valamennyi partnerünknek a tavalyi évben elért különlegesen értékes hozzájárulásukért a közösen elért teljesítményhez. Az ő kitartó és jelentős erőfeszítéseik nélkül nem zárhattunk volna tavaly újabb rekordévet és nem fejleszthettük volna tovább a repülőteret.”

Díjazottak és díjátadók az 1-es terminál színpadán

Fotó: Budapest Airport

A 2018-as év díjazottjai:

Legjobb új légitársaság – American Airlines

Legjobban fejlődő hagyományos légitársaság – LOT Polish Airlines

Legjobban fejlődő diszkont légitársaság – Wizz Air

Legnagyobb kapacitásbővítés – hosszú távú – Qatar Airways

Legnagyobb járatszám-növekedés – Aeroflot

Legnagyobb ülőhely-kihasználtság – Jet2.com

Legjobb marketingdíj – airBaltic

Legjobban teljesítő új cargo légitársaság – AirBridgeCargo

Legjobban teljesítő expresszcsomagküldő cég – DHL Express

Legjobban teljesítő cargo légitársaság – Cargolux

Személyes különdíj kiemelkedő teljesítményért – Palotai Csaba, igazgató, ibis Styles Budapest Airport Hotel

Az év kereskedelmi partnere – Memories of Hungary Kft. (SkyCourt)

Az év kereskedelmi partnere – Magyar Duty Free Kft. (T2B)

Az év kereskedelmi partnere – SSP Hungary – Camden Food (SkyCourt)

Greenairport program – az év partnere – Çelebi Ground Handling Hungary

Különleges személyes elismerés – egyéni díj – Balogh Miklós r. ezredes – Repülőtéri Rendőr Igazgatóság


Kapcsolódó cikkek

Budapest Airport 2024

2019. január 17.