Romániában terjeszkedik a Wizz Air

Forrás: turizmus.com

 2016. április 06. 13:19

Augusztusban Nagyszebenben nyit új bázist a Wizz Air, és onnan négy új járatot indít. Ezenkívül Szucsáva célállomással bővíti romániai hálózatát, ahonnan London-Lutonba közlekedtet járatot.

A Wizz Air már ma is Románia legnagyobb légitársasága, Nagyszeben (Sibiu) a hetedik bázisa lesz Romániában, míg Szucsáva a kilencedik romániai célállomása. Az új bázison egy új Airbus A320 fog szolgálni, a Wizz Air Nagyszebenből induló új járatai Nürnberg, München Memmingen, Milánó Bergamo és Madrid célállomásokra repülnek majd, míg a London-Lutonra induló járatok száma ötre emelkedik. A Szucsáváról indított új járat hetente négyszer repülve köti össze az észak-romániai várost a londoni repülőtérrel.

Az új nagyszebeni bázis a Wizz Air 100 millió eurós befektetésének eredménye; a légitársaság 36 fős személyzettel bővülve szolgálja ki az új repülőgépet, ezzel a romániai alkalmazottainak száma 600 főre emelkedik.

 

A Wizz Air 2015-ben több mint 4,5 millió utast szállított Romániában, felülmúlva a 2014-ben elért 3,9 milliós utasszámot. A szucsávai bővülésen túl idén júliusban indul a légitársaság jászvásári bázisa, ezzel növelve az alacsony viteldíjas szolgáltatások elérhetőségét Észak-Romániában.

Az év folyamán tovább bővíti kapacitását Romániában a Kolozsvárra és Bukarestre érkező új repülőgépekkel. Májusban érkeznek a bukaresti bázisra az első A321ceo típusú gépek az Airbus A321 rendelések második fázisának kezdeteként. Az A321 az egyik leginkább költséghatékony repülőgép a piacon.

Romániai növekedésének fenntartásához a Wizz Air folyamatosan vesz fel új pilótákat és légiutas-kísérőket, ennek érdekében rendszeres állásbörzéket szervez az országban, illetve a wizzair.com oldalon várja a jelentkezéseket.

A Wizz Air jelenleg 114 útvonalat kínál Romániából 16 országba. Jelenleg 19 repülőgép szolgál a romániai Wizz Air-bázisokon, amely közel 2 milliárd eurós befektetést jelent.