Rövidített munkaidőt vezetnek be a frankfurti reptéren

Forrás: MTI

 2020. március 21. 09:40

A minimálisra csökkenő forgalom miatt a kieső bér egy részének állami támogatásból finanszírozott pótlására épülő rövidített munkaidő intézményét vezetik be csaknem valamennyi dolgozónál a frankfurti repülőtéren.

A repülőteret üzemeltető Fraport tájékoztatása szerint a 22 ezer alkalmazottból legalább 18 ezret kénytelenek rövidített munkaidőben foglalkoztatni. A változtatást egyelőre május végéig vezetik be.

Bár a forgalom visszaesett, nem küldik el az alkalmazottakat

Fotó: Fraport AG

A járvány hatásait jelzi, hogy az egyik kifutópályát lezárták, és a forgalomból átmenetileg kivont repülőgépek parkolójaként használják.

A szinte teljesen feladat nélkül maradó reptéri dolgozók új fizetési rendszerében alapesetben a bér 60 százaléka, gyermeket nevelő dolgozóknál a bér 67 százaléka jár. Ezt a szövetségi kormány költségvetési forrásból a 75-95 százalék közötti szintig egészíti ki.

A megoldást a 2008-ban elmélyült pénzügyi világválság idején dolgozták ki. Előnye, hogy a dolgozók nem veszítik el az állásukat, és a munkaadónak nem kell toboroznia és betanítania új embereket, amikor véget ér a válság és ismét több a munka. Hátránya, hogy igen sokba kerül az adófizetőknek.

A szövetségi kormány március közepén, első válságkezelő intézkedésként jelentősen kiterjesztette az intézményt. A koronavírus-járvány miatt bajba került cégek az eddigi 30 százalék helyett már akkor bevezethetik a rövidített munkaidőt, ha dolgozóik 10 százalékánál kell csökkenteni a munkaidőt.

További könnyítés, hogy az alkalmazottak mellett a munkaerő-kölcsönzés révén foglalkoztatott munkatársak esetében is igényelhető a támogatás.

Bevezették azt is, hogy a vállalatok visszaigényelhetik a nem ledolgozott, de mégis kifizetett munkaórák után járó bérre rakodó társadalombiztosítási járulékokat.

Az új szabályok bevezetése, március 13. óta eltelt egy hét alatt országszerte 76 700 vállalat nyújtott be támogatási igényt, ami minden előzetes várakozást meghaladó érdeklődést mutat.

Kapcsolódó cikkek

Elmarad az IMEX Frankfurt

2020. március 12.