Sikeres átszervezés az Austrian Airlines-nál

Szerző: Horváth Ágnes

 2013. december 12. 11:59

2008-tól kezdve az Austrian komoly veszteséggel zárt minden évet, ám a két éve elkezdett újraszervezési programnak köszönhetően 220 millió euróval javult eredménye. Az idei év végén immár némi profitra is számíthat, 2014-től pedig komoly növekedés prognosztizálható.

Már megmásztuk a legmagasabb hegyet, de az Alpokban további csúcsokra is számítani kell – érzékelteti az elmúlt két év munkáját Jaan Albrecht, az Austrian Airlines vezérigazgatója csütörtöki bécsi sajtótájékoztatóján.

A program keretében fontos lépéseket tettek a hálózatfejlesztés, a költségcsökkentés, a flotta modernizációja, a termékfejlesztés érdekében, komoly harcot kellett vívni a szakszervezetekkel is.

– A veszteségek okai között a korábbi állami cégből örökölt hátrányok – többek közt a nehézkes struktúra és a rossz munkaszerződések  - álltak, de ezeket szerencsére sikerült leküzdenünk – magyarázta a vezérigazgató. Kérdésünkre válaszolva elmondta: a Malév kiesése nem vitt többletforgalmat Bécsbe, hiszen a budapesti utasokat sokkal inkább a fapadosok szipkázták el.

Sikeresen indult el például idén májusban a Chicagoi járat, amely immár 90 % feletti töltéssel repül, jövőre pedig elindulnak az új Boeing 777-esek Washington és New York (Newark) felé. Jelenleg 10 hosszú távú gép teljesít szolgálatot, de ez még nem elég, több gépre és több célpontra lenne szükség. Star Alliance partnereiknek köszönhetően további hosszú távú célpontok is felkerülhetnek hálózatukba, Észak-Amerikában az Air Canada és a United, a Távol-Kelet az ANA segítségével terjeszkedtek.

Számos innováció is segítette az eredményt, így például a Smart Upgrade, amelynek keretében a turistaosztályú utasok licitálhatnak a business jegyekre és végül indulás előtt 72 órával tudják meg, kinek az ajánlata nyert. A hálózatfejlesztés keretében leállították veszteséges útvonalaikat, emellett újratárgyalták beszállítói szerződéseiket és a reptéri megállapodásokat,

Az Austrian eladta Boeing 737-es flottáját, de további gépek cseréjére is sor kerül, hamarosan leváltják a Fokkereket is. Új revenue menedzsment rendszert vezettek be, együttműködtek és kihasználták a Lufthansával való szinergiákat.

Négy hónapon keresztül tárgyaltak a régimódi kollektív szerződés megszüntetéséről, különösen a hajózó személyzettel, végül 300-an távoztak, 1900-an viszont aláírták az új szerződést. Ők az Austrian Airlines alkalmazásából a Tyrolean Airlines kötelékébe kerültek (hiszen ez alapvetően magán légitársaságnak indult) így most az AA járatokat a Tyrolean üzemelteti.

Jaan Albrecht azonban optimista: „Bár nem tudjuk, mit hoz a jövő – mikor tör ki például egy újabb vulkán – ám a saját erőnkben és képességeinkben biztosak vagyunk." Derűlátását alátámasztják a fogyasztói felmérések is, amelyek az elégedettség 25 százalékpontos növekedését mutatják, amellyel immár a Star Alliance légitársaságok között a 4. helyet foglalják el.

További pozitívum, hogy Bécs lehet az ideális hub kelet és nyugat között. A viszonylag kisméretű repülőtér adottságai pedig akár 25 perces transzferidőt is lehetővé tesznek, nem beszélve Schwechat további kiváló szolgáltatásáról.