Sikeresen zárta 2017-es üzleti évét a BAHART

Forrás: turizmus.com

 2018. május 29. 12:41

A május 23-i közgyűléssel lezárt 2017-es év után a BAHART további fejlesztésekkel és szolgáltatásai bővítésével kezdte meg a 172. hajózási szezont.

Kiemelkedően eredményes évet tudhat maga mögött a Balatoni Hajózási Zrt., az utasszám több tényező együttes hatására jelentősen emelkedett a korábbi évekhez képest. A vállalat 2018. május 23-i közgyűlése 100%-os egyetértéssel fogadta el a BAHART éves beszámolóját, amely szerint a társaság mérlegfőösszege meghaladja a 8 milliárd forintot, a 2017. évi beruházási teljesítménye pedig közel 800 millió forint. Kollár József vezérigazgató megállapította, hogy a vállalat stratégiában foglalt fejlesztése, modernizálása a terveknek megfelelően alakul. A cégvezető kiemelte annak fontosságát, hogy a társaság a stratégiai célok megvalósításán tudatos és következetes munkával dolgozik, a vállalat sikeresen halad előre a modernizáció végrehajtásában, amelyet jelez a stratégiai célszámok túlteljesítése, az időarányos feladatok 97%-os teljesítettségi szintje, valamint az utazóközönség számára is érzékelhető megújulás és szolgáltatás bővülés.

Jelentősen emelkedett az utasszám

Fotó: BAHART

A balatoni kompközlekedést illetően 2017-ben újabb rekord dőlt meg: a BAHART 1.143.000 utast szállított Szántód és Tihany között. A forgalomnövekedés mintegy 2% többletet jelent a 2016-os kimagasló rekordévet követően.

A személyhajózás esetében 2017-ben a menetrendi, séta- és programhajók által szállított utasok száma ismét meghaladta a 700 ezret, 2016. előtt utoljára 2009-ben regisztrálhatott a BAHART 700 ezer fölötti utasszámot.

Pozitívan teljesített a cég vitorlás üzletága is. 2016 májusában megnyílt a Balaton legnagyobb vitorláskikötő láncának 11. tagja, az Alsóörsi Vitorláskikötő, melyben 2017. áprilisára elkészült a fejlesztés 2. fázisát jelentő újabb 100 bérelhető hely. Párhuzamosan zajlott a fonyódi vitorláskikötő beruházás is, mely szintén férőhely bővülést jelentett. A társaságnál a 11 kikötőben bérelhető vitorlás helyek vonatkozásában a teljes kihasználtság 90%-os.

A cég éves nettó árbevétele meghaladta a 2,8 milliárd forintot, a 2017. évi adózás előtti eredménye pedig 144,6 millió forint lett, ami 5,7%-kal magasabb az előző évi értéknél és 4,9%-kal meghaladja a tervezett értéket.

2017-ben egymillió embernél több utazott kompon a Balatonon

Fotó: BAHART

2017-ben kiemelkedően magas, közel 800 millió forint értékben valósított meg beruházásokat, fejlesztéseket a BAHART. A Siófok katamarán 2016-os teljeskörű felújítását követően a vállalat 2017-ben ismét új hajót bocsátott vízre az utazóközönség számára, a Nemzeti Regatta nevű motoroshajót. A kizárólag saját forrás felhasználásával megújított hajó egy 60-as években készített vízibuszt váltott ki a flottában. 2017-ben szintén saját forrásból teljes felújításon esett át a Kossuth komp. A BAHART 2017. augusztusa óta K+F projekt keretében dolgozik egy új iszapvíztelenítő berendezés fejlesztésén és tesztelésén. Olyan technológiát alakítanak ki, amely a strandok esetében problémát okozó lágyiszap eltávolítását, helyszíni víztelenítését és zagytérbe való szállítását teszi lehetővé.

 

 

Kapcsolódó cikkek