Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest a legnépszerűbb úticél

Forrás: turizmus.com

 2018. október 11. 11:28

Az egy- és kétéjszakás üdülés volt a legnépszerűbb a harmadik negyedévben, a foglalások több mint fele ilyen rövid időtartamra szólt – derül ki a Szallas.hu friss elemzéséből.

Töretlen az apartmanok és a vendégházak iránti érdeklődés: csaknem a foglalások felét tették ki. „A legkeresettebb szállástípusok sorát a panzió (16,5%) és a 3 csillagos hotelek (13,5%) követték, a top 5-ös listát pedig a 4-5 csillagos hotelek (9,8%) zárták” – ismertette a részleteket Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A Szallas.hu saját forgalma 15,2 százalékkal nőtt az elmúlt negyedévben, míg a portál becslése alapján a belföldi turisztikai piac 12,5 százalékkal bővült. Az átlagos foglalási érték 5 százalékkal emelkedett tavalyi év ugyanezen időszakához képest, átlagosan 57 211 forintot költöttünk szálláshelyre. „A foglalások közel kétharmada 50 ezer forint alatti volt, csak körülbelül minden ötödik foglalás képviselt 50-100 ezres nagyságrendet” – mondta a szakember. Az összes szállásfoglaló több mint 16 százaléka jelölt meg SZÉP-kártyás fizetést. „A legdrágább foglalás közel másfél milliót kóstált, míg a legolcsóbb ennek töredékébe, 1500 forintba került” – árulta el Keresztes Nóra.

A családok egyéb szolgáltatásra is szívesen költenek

Fotó: unsplash.com

A legnagyobb hazai SZÉP-kártya kibocsátó, az OTP Pénztárszolgáltató adatai szerint az idei harmadik negyedévben a kártyabirtokosok – a tavalyi év azonos időszakához képet – 4,5 százalékkal többet, összesen közel 27 milliárd forintot költöttek különböző élményekre, legyen szó családi nyaralásról, vagy éppen egy hétvégi látogatásról a cukrászdába.

A mobilról érkezők száma is tovább nőtt: immáron a vendégek 56 százaléka intézi mobilról a szállásfoglalást.

Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest voltak a legkedveltebb úticélok, és Eger és Balatonfüred is a top 5-ben végzett, így az élboly összeállítása változatlan tavalyhoz képest, csupán a sorrend módosult némileg. Gyula, Szeged és Zalakaros követik a legjobbakat, a tizedik helyre viszont Zamárdi helyett Balatonlelle került. A belföldi foglalások mellé járó kedvezménykuponok közül az Egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Zalakarosi Fürdő voltak a legkedveltebbek a Szallas.hu statisztikái szerint.

A külföldi úti célok közül Zakopane, Vir és Crikvenica győzedelmeskedtek, őket követte Zadar, Szováta és Krakkó. A top 10-es listán még Medulin, Torockó, Rab és Parajd kaptak helyet.

A legtelítettebb nap július 23-a, hétfő volt.