A 2019-es téli forgalom 80 százalékát várja idén az osztrák Ski Amadé

Forrás: turizmus.com

 2021. szeptember 23. 12:45

Bemutatta téli ajánlatait, fejlesztéseit és szolgáltatásait Ausztria legnagyobb síparadicsoma, a Ski Amadé síszövetség. Az öt régiót és 760 kilométernyi pályát magába foglaló társulás optimistán várja a 2021/22-es síszezont, arra számítanak, hogy a 2019-es forgalom minimum 80 százalékát hozzák majd.

A Salzburg és Stájerország tartományokban található Ski Amadé sírégió az egyik legnagyobb Ausztriában, ahol 760 kilométernyi sípálya és 270 sílift várja a síelni vágyókat. Ráadásul mindez egyetlen síbérlettel elérhető, amely nem kerül többe, mint a különálló bérletek egy-egy pályára. Minap a régió Budapesten is bemutatta szolgáltatásait, fejlesztéseit és csomagajánlatait a következő téli szezonra.

 

A koronavírus alatt sem álltak meg a fejlesztések

A Ski Amadé síszövetségbe tartozó területeken az utóbbi két évben sem álltak le a fejlesztések, közel 140 millió eurót fektettek be ebben az időszakban, melyből 66 milliót idén költöttek fejlesztésekre. A két szezonban összesen 5 új sílifttel bővítették a sípályáikat és megújult szolgáltatásokkal várják vissza a síelőket idén is, ilyen például a hóágyúrendszerük, vagy két síterep összekötése egy panorámafelvonóval.

A Ski Amadé Friends Club ajánlatait is bővítették: exkluzív lehetőségekkel, síbérlet-kedvezményekkel és vásárlási utalványokkal várják azokat, akik csatlakoznának. A Friends Card ingyenesen kiváltható és síbérletként is funkcionál a Ski Amadé kötelékébe tartozó pályákon.

A sípályák szolgáltatásait összefoglaló applikációt is fejlesztett a síszövetség. Ezen belül online bérletvásárlásra is lehetőségünk van, amely a koronavírus-járvány alatt nagyban megkönnyíti a személyes kontaktus és sorban állás nélküli vásárlást. Egyéb digitális fejlesztésekről is szó volt: ilyen például a VR-sípályatérkép, a barátok keresésének a lehetősége, webkamerák, guide, sípályanaplózás és digitálisan elérhető információk a működő sípályákról, felvonókról.

 

Milyen szezont vár a Ski Amadé?

A Ski Amadé régió nagyon kedvelt, mondhatni a legkedveltebb síparadicsom az osztrákok között, de a magyarok, hollandok, dél-németek és csehek is szívesen látogatják – mondta el Christoph Eisinger, a társulás ügyvezetője. 760 kilométernyi sípályájával a legnagyobb sívidék Ausztriában, a piaci részesedése meghaladja a 15 százalékot.

skiamade

Az 760 kilométernyi pályát magába foglaló társulás optimistán várja a 2021/22-es síszezont Ausztriában

Fotó: Österreich Werbung

A vendégéjszakák nagy része is ide kapcsolódik: 2019-ben több mint 7 millió síelő napot tudhattak magukénak, ami azt jelenti, hogy vendégeik ennyi napra váltottak síbérletet a szezon folyamán. 2020-ban már korán, márciusban be kellett zárniuk a sípályákat a koronavírus-járvány terjedése miatt, a szezon megszakításával így valamivel kevesebb, összesen 6,9 millió nappal zárták a szezont.

A tavalyi szezonban pedig már csak mindössze 15 százalékát érték el a 2019-es számoknak, mindössze egymillió síelő nappal. Idén már bizakodóak: a szigorú szabályok és biztonsági előírások, illetve a 3G szabály miatt azt várják – a nyári szezonhoz hasonlóan –, hogy minimum 80 százalékát, de akár 90-95 százalékát elérik a 2019-es forgalomnak.

 

Korlátozások az idei síszezonban

Ami a korlátozásokat illeti, általános előírások vannak érvényben az országban a maszkviselésre: az éttermek, szállodák előterében kötelező, de a tavalyi évvel ellentétben a síliftekben idén nem lesz kötelező a maszk. A 3G szabályt viszont nagyon figyelik, csak azok foglalhatnak szobát, léphetnek be a vendéglátóipari egységekbe, és vásárolhatnak síbérletet, akik oltva vannak, már felépültek, vagy negatív teszteredménnyel rendelkeznek. Ez később változhat 2G-re (oltott, felépült) a megbetegedések számát figyelembe véve.

 

Gasztro- és borturizmus a sípályákon is

A budapesti sajtótájékoztatón bemutatkozott még a Ski Amadé két régiója, Gastein és Hochkönig is, az elérhető szolgáltatásaikkal együtt.

A két régióban minden korosztályt külön csomagajánlatokkal várnak. A kisgyerekeknek miniklubot szerveznek, a fiatalokat több mint 10 hóparkkal, 20 freeride útvonallal, a baráti társaságokat 4=3 akciókkal, míg az idősebb, 60 év felettieket a best ager week programjaival várják. Utóbbiba gasztroélmények, vezetett sítúrák és pecsétgyűjtés is tartozik, ráadásul ha az akcióban részt vevő szállodákban foglalnak, a síbérletet ajándékba kapják.

Hochkönig régió (Mariaalm, Dirnten és Mühlbach) külön ajánlattal is készült, a királytúrával: egy nap alatt teljesíthetjük a három falut összekötő, 35 kilométeres, összesen 7500 méter szintkülönbséget magába foglaló útvonalat, amely 6 csúcsot érint és kiindulópontunkhoz érkezhetünk vissza. Hochkönig egyébként 120 kilométer sípályát tudhat magáénak, melyet 34 sífelvonó segítségével érhetünk el. De a királytúrát a gasztronómia szerelmeseinek is kínálják: ez esetben a hüttéket látogathatjuk végig. Az előételt az első, a főételt a második, míg a desszertet a harmadik állomáson fogyaszthatjuk el.

skiamade

Az utóbbi 2 évben 5 új sílift épült a Ski Amadé síparadicsomban

Fotó: Österreich Werbung

Nagyszerű programlehetőség a hajnali síelés is kis csoportokban, amikor mások még nem tartózkodhatnak a sípályákon, vagy a kulisszatitkok túra, ahol ratrakkal utazhatunk és megfigyelhetjük a sífelvonók működését is a háttérből.

Gastein szintén három településen várja a síelni vágyókat, de télen-nyáron jó úti cél: 18 termálforrásával és gyógybarlangjával a téli szezonon kívül is van mit ajánlania. 17 ezer vendégággyal, 4 sítereppel és 208 kilométer sípályával várja a síelőket, de itt található a leghosszabb völgypálya is Salzburg tartományban, illetve 40 kilométer sífutópálya és 100 kilométer túraútvonal is elérhető a régióban. A gasztroélményeket kedvelők itt is találnak különlegességet: az Alpok legmagasabban fekvő termelői piaca várja az érdeklődőket.

Mivel a tavalyi évben a szolgáltatók is megérezték a vendégek számának csökkenését – hiszen a korlátozások miatt csak az osztrákok tudták élvezni a síszezon nyújtotta élményeket –, így az idei évben körülbelül 5 százalékos áremelkedés várható majd a Ski Amadéhoz tartozó területeken a szállodákban, hüttékben és a sípályákon. Ez azonban sajnos nem ellensúlyozza az elmúlt évben elmaradt bevételeket – hallhattuk a tájékoztatón.