Stabilan növekszik az Emirates

Forrás: turizmus.com

 2017. november 09. 14:46

Az Emirates Csoport közzétette a 2017-18-as pénzügyi év első féléves jelentését: a tavalyi év eredményeihez képest csoportszinten stabil növekedés és a jövedelmezőség fellendülése jellemezte az első hat hónapot.

Mindezt annak ellenére érte el az Emirates, hogy az olaj árának emelkedése mellett idén tovább csökkent a repülőtársaságok árrése, és számos más kihívással is szembe kell néznie a légiközlekedési és utazási iparág szereplőinek.

Az Emirates Csoport árbevétele a 2017-18-as pénzügyi év első hat hónapjában az 49,4 milliárd dirham (13,5 milliárd dollár) volt, amely a tavalyi év azonos időszakában elért 46,5 milliárd dirhamhoz (12,7 milliárd dollár) képest 6 százalékos növekedést mutat – olvasható a cég tájékoztatójában. Helyreállt a vállalat jövedelmezősége a tavaly ilyenkor bekövetkezett mélypont után, és a 2017-18-as féléves eredmények alapján a nettó nyereség 77 százalékos növekedéssel, 2,3 milliárd dirhamra (631millió dollár) emelkedett. Ez az eredmény a csoportszinten végrehajtott kapacitásoptimalizálásnak, a hatékonyságjavításnak, a stabil üzleti növekedésnek és a kedvezőbb devizapiaci helyzetnek köszönhető.

Az Emirates Airline továbbra is a legújabb széles törzsű repülőgépmodellek legnagyobb befektetője marad, így növelve az általános hatékonyságot és a fogyasztói élményt. A 2017-18-as pénzügyi év első hat hónapjában az Emirates tíz új repülőgépet vett át – négyAirbus380-ast, illetve hat Boeing 777-est, és további kilenc széles törzsű repülőgép érkezik a tervek szerint a légitársasághoz a pénzügyi év vége előtt. Ezzel egyidejűleg az Emirates öt régebbi repülőgépet szerelt le a flottából, és még négyet von ki a forgalomból 2018. március 31-e előtt.

A légitársaság két új desztinációt jelentett be az elmúlt hat hónapban: a horvátországi Zágrábot, valamint a kambodzsai Phnompent. Szeptember 30-tól nemzetközi hálózata 84 ország 156 célállomására visz utasokat, a légitársaság flottája pedig jelenleg 264 repülőből áll, beleértve a teherszállító légi járműveket is.

 

Az árbevétel 6 százalékos növekedéssel elérte a 44,5 milliárd dirhamot (12,1 milliárd dollár), a profit pedig 111 százalékos emelkedéssel 1,7 milliárd dirhamra (452 millió dollár) nőtt. A légitársaság 29,2 millió utast szállított a pénzügyi év első 6 hónapjában, ami a 2 százalékos kapacitásnövelésnek köszönhetően 4 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában mért eredmény.

A dnata árbevétele elérte a 6,3 milliárd dirhamot (1,7 milliárd dollár), amely az előző év eredményeihez képest 7 százalékos növekedést jelent, a profit pedig 20 százalékos emelkedéssel 659 millió dirhamra (180 millió dollár) nőtt. Az elmúlt 6 hónapban 1,5 millió tonna rakományt kezeltek, amely 25 százalékkal több az előző év eredményeihez képest.