Szenzációs szoborlelet Egyiptomban

Forrás: turizmus.com

 2017. március 13. 19:16

Német régészek csoportja egy kvarcit szobor mintegy nyolc méter magas felső részére bukkant néhány nappal ezelőtt egy kairói ásatáson. A szobor valószínűleg II. Ramszeszt ábrázolja, aki i. e. 1279-től 1213-ig uralkodott Egyiptomban.

A régészek számára nagy meglepetés volt a lelet, mivel az adott területet az elmúlt három évben már majdnem teljes egészében átvizsgálták. Dietrich Raue professzor, az ásatások vezetője szerint még korai lenne bizonyosan állítani, hogy a szobor II. Ramszeszt mintázza, bár a neki ajánlott templom kapujának közelében találták, ami azt valószínűsíti, hogy az övé.

Valószínűleg a közelben található a szobor hiányzó, alsó része is. Mivel azonban az ásatás a város egyik sűrűn beépített negyedében folyik, és túl veszélyes lenne közel ásni a házakhoz, lehet, hogy nem lelik meg.

Kiemelik a fáraószobor felső részét

Fotó: EPA

A háromezer éves szobrot már kiemelték, a jövőre megnyíló Nagy Egyiptomi Múzeumban lehet majd megtekinteni.

A régészek egy másik, mészkő szobortöredéket is kiástak, amely vélhetően II. Setit, II. Ramszesz unokáját ábrázolja.