Szerbia még több magyar turistát vár

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 10. 14:38

Múlt pénteken, a világhírű KOLO néptánc- és népzenei együttes előadásával vette kezdetét „A szerb kultúra hónapja" a MÜPA-ban. A programsorozat felütéseként, szeptember 7-én a szerbiai turisztikai látnivalókat népszerűsítő rendezvényt tartottak kiutaztatóknak és újságíróknak.

Érthetetlen, miért nem ismerik jobban a szerbek és a magyarok egymás turisztikai szépségeit – mondta el bevezetőjében Rade Drobac, Szerbia budapesti nagykövete a Thököly Száva Alapítvány épületében megtartott rendezvényen. Mint mondta, ez változóban van, mivel másfél éve egyre többet tesznek azért, hogy a két ország turisztikai szereplői között fejlődjön az együttműködés.


Ezt megerősítette Marija Labović, Szerbia Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója is, beszámolva az eddig elért eredményekről. Majd Źeljka Pudar, a szervezet magyar piacért felelős vezetője beszélt a tendenciákról: 2016-ban 13 százalékkal több, összesen 30 978 magyar turista látogatott el Szerbiába, mint a megelőző évben, 33 százalékkal több, 63 271 vendégéjszakát töltve el ott. 2017 első hat hónapjában tovább folytatódott ez a tendencia, 6 százalékkal több magyar turistát és 2 százalékkal több magyar vendégéjszakát regisztráltak.

Szerbia nagyon sokat tud nyújtani a magyar turisták számára, érdemes kiaknázni a lehetőségeket. A turisztikai látványosságok a jól kiépült úthálózatnak köszönhetően könnyen elérhetők – hangzott el.


Novi Sad, Szerbia második legnagyobb városa például 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet fogja viselni. A nyugat-szerbiai nemzeti parkokat vagy a Studenica kolostort éppúgy érdemes felkeresni, mint a római kori lelőhelyeket vagy a Vaskapu-szorost az ország keleti felében. Szerbia kulturális élete is élénk, évente mintegy kétezer fesztivált rendeznek számos műfajban, szinte minden korosztálynak.


Szerbia Idegenforgalmi Szervezetének kiadványai közül nagyon jól lehet használni az 52 hétvége Szerbiában címet viselő, magyar nyelvű füzetet, amely kisebb régiókra lebontva mutatja be a látnivalókat és a programlehetőségeket.