Szigorítják a drónokra vonatkozó szabályozást Nagy-Britanniában

Forrás: MTI

 2019. január 08. 10:21

A 250 grammnál nagyobb súlyú drónok tulajdonosainak regisztráltatniuk kell magukat és drónjukat a brit polgári repülésügyi hatóságnál, és vizsgán is számot kell adniuk arról, hogy tisztában vannak-e a drónok üzemeltetésének biztonsági előírásaival.

Jelentősen bővítik a repülőterek környékén jelenleg is érvényes dróntilalmi zónákat is. A mostani szabályozás szerint a brit közforgalmi légikikötők egy kilométeres körzetében tilos a drónok reptetése, de a tervezetben szereplő kiterjesztés alapján külön tilalmi övezeteket alakítanak ki a pályák végétől számított öt kilométer hosszú, egy kilométer széles, négyszög alakú térségekben. A rendőrség a jövőben törvénysértés gyanúja esetén házkutatást tarthat a gyanúsított lakóhelyén, lefoglalhatja drónját és kötelezheti a tulajdonost a drón vezérlőrendszerében tárolt használati adatok kiszolgáltatására.

A szigorítás előkészítése már jó ideje tart, de a tervek összeállítását felgyorsították a második legnagyobb forgalmú brit repülőtér, Gatwick térségében közvetlenül karácsony előtt észlelt drónberepülések, amelyek miatt másfél napig zárva kellett tartani a Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőt. A zárlat előzményeként rövid idő alatt több tucatnyi – kormányzati becslések alapján 60-nál több – drónberepülést észleltek a repülőtér légterében, és emiatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek.

Gatwick forgalmának megbénítása volt az utolsó csepp a pohárban

Fotó: pexels.com

Chris Grayling közlekedési miniszter a szigorítási terveket ismertetve  „szándékos, kiszámított, felelőtlen és törvénysértő” cselekedetnek nevezte Gatwick forgalmának drónokkal okozott veszélyeztetését. Grayling szerint egy „okos, innovatív” új technológia alkalmazásával vált lehetővé Gatwick forgalmának újraindítása, de a miniszter nem fedte fel e technológia mibenlétét.

Nem hivatalos brit médiaértesülések szerint Gatwick légterét az izraeli fejlesztésű Drone Dome rendszer védi, és ennek telepítése után indulhatott újra a forgalom. A Drone Dome rendszer alkalmas a drón radarfelderítésére, a drón és működtetője közötti rádiókapcsolat megszakítására és a tiltott légtérben észlelt repülőszerkezet irányított leszállítására biztonságos helyen. A brit kormány a minap bejelentette, hogy drónvédelmi rendszert telepítenek a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, Heathrow környékére is.