Bali szigorú szabályokat és viselkedési ajánlásokat ír elő a turistáknak
Forrás: turizmus.com
2023. június 05. 18:30
A legtöbb problémát eddig az okozta, hogy a turisták a sziget szent helyei mellett meztelenkedtek, megfelelő engedélyek nélkül vezettek robogót, a hegyeken és a vulkánokon pedig tiltott területekre is beléptek. A szabályszegések miatt csak ebben az évben már több mint 130 embert toloncoltak ki a szigetről a hatóságok.
Wayan Koster, Bali kormányzója a napokban hivatalosan is bejelentette a turisták számára megfogalmazott új szabályokat és ajánlásokat, amelyeket minden látogatónak átadnak érkezéskor – írja a Travel Off Path.
A látogatókat arra kérik, hogy öltözzenek megfelelően, viselkedjenek tisztelettudóan a vallási helyszíneken, és legyenek tekintettel a helyi szokásokra, kultúrára.Íme részletesebben a három új szabály, amely minden turista ott-tartózkodását érinteni fogja.
1. Robogót csak hivatalos jogosítvánnyal lehet vezetni
Az utazóknak ezentúl hivatalos jogosítvánnyal kell rendelkezniük a robogók vezetéséhez. A robogózás az egyik legnépszerűbb és legegyszerűbb közlekedési forma Balin, és eddig szinte bárki gyakorolhatta. Bár hivatalosan eddig is szükséges lett volna jogosítvány a bérléshez, a látogatók hivatalos engedély nélkül is szerezhettek robogót, mivel a szabályok elég rugalmasak voltak, és a motorbiciklikölcsönzők nem voltak kötelesek ellenőrizni, hogy a turistának van-e jogosítványa. Mostantól azonban az utazóknak rendelkezniük kell nemzetközi jogosítvánnyal vagy helyi engedéllyel a robogózáshoz.
A The Bali Sun által megosztott információk szerint a szabályok betartása érdekében egy turisztikai munkacsoportot állítottak fel, amely a közlekedési rendőrséggel szövetségben bírságolja a szabályszegőket. Emellett a robogókat csakis engedéllyel rendelkező robogószolgáltatóktól szabad bérelni.
![]() |
Hindu templom Ubud közelében – A turistáknak mostantól megfelelően kell öltözködniük, amikor szent helyeket látogatnak |
Fotó: 123rf.com |
2. Tilos felmenni a hegyekre és a vulkánokra
Egy radikálisabb döntés is született a Bali hegyein és vulkánjain folytatott turisztikai tevékenységekkel kapcsolatban, amely a helyieket is érinti: mostantól mindenki számára tilos Bali huszonkét hegyének bármelyikét meglátogatni, "kivéve, ha vallási szertartásokról vagy katasztrófavédelmi és speciális, nem turisztikai tevékenységről van szó."Ezt az intézkedést amiatt hozták, mert a külföldi látogatók tiszteletlenek voltak a szent hegyekkel és a természettel szemben. Ezzel a szabállyal az olyan népszerű szabadtéri élmények is tiltottak lesznek, mint a Batur-hegyi túrázás, ami a természetkedvelőket és az ilyen turisztikai élményekből jövedelmet szerző helyieket is érinti.
3. Csak regisztrált szállodákban és villákban lehet megszállni
Az utazóknak mostantól óvatosnak kell lenniük, amikor Balin foglalnak szállást. A bali hatóságok bejelentették, hogy súlyos következményekkel járhat, ha olyan szálláshelyeken szállunk meg, amelyek nem fizetnek adót – beleértve az Airbnb-t, a vendégházakat, a panziókat és a panzióházakat –, és hamarosan vizsgálatokra vagy razziákra is sor kerülhet. A hivatalos szállodákban és más regisztrált szálláshelyeken megszálló turistáknak természetesen nem lesz gondjuk.
Az új szabály érintheti a digitális nomádokat és a villabérlőket is, akik nem hivatalos szállást foglaltak le. Ezentúl tehát a turistáknak meg kell győződniük arról, hogy az ingatlan rendelkezik-e a megfelelő engedélyekkel, hogy elkerüljenek minden kockázatot.
Viselkedési ajánlások Balin
A szigorú szabályok mellett viselkedési irányelveket is megfogalmaztak a turisták számára. Ezek szerint a turistáknak tiszteletben kell tartaniuk a természetet és a vallási kegyhelyeket, valamint a balinéz kultúrát és a szigeten élő embereket, és ennek megfelelően kell öltözködniük, amikor szent helyeket, nyilvános helyeket és turisztikai látványosságokat látogatnak.
Az utazóknak indonéz rúpiával kell fizetniük, az indonéz szabványos QR-kódot kell használniuk, és a külföldi valutát az erre felhatalmazott üzletekben és bankokban kell átváltaniuk.
Az utazók emellett nem léphetnek be a templomok szent helyiségeibe, kivéve, ha céljuk az imádkozás és hagyományos balinéz ruházatot viselnek. Ezenkívül nem érhetnek hozzá a szent fákhoz, nem mászhatnak fel rájuk, nem szemetelhetnek, és nem használhatnak egyszer használatos műanyagot sem.