Szigorúbban szabályozzák a kínai múzeumokat

Forrás: turizmus.com

 2015. március 10. 14:16

Első ízben vezetnek be átfogó, kifejezetten a múzeumokra vonatkozó szabályozást Kínában egy régóta halogatott központi reform részeként – ismertette a kínai sajtó.

Az új szabályok szerint hivatalosan is jóváhagyott alapító okirat nélkül nem lehet ilyen létesítményeket működtetni és az engedélyhez a múzeumalapítóknak részletes, igazolt műkincslajstromot és megfelelő működési garanciákat kell felmutatniuk. A magánmúzeumok a jövőben nem vásárolhatnak gyűjteményükbe illegális vagy ismeretlen forrásból származó kiállítási tárgyakat, a kiállításaik részét képező alkotásokkal nem kereskedhetnek. A múzeumok nem gyűjthetnek illegálisan adományokat, a központi forrásokat pedig nem költhetik eredetileg kijelölt felhasználási céljukon kívül másra, ennek érdekében a felülvizsgálat is szigorodni fog a jövőben – mondják ki az új szabályok.

A hatóságok a magántulajdonban lévő, nem regisztrált múzeumok és azok szabálytalan menedzselése ellen akarnak fellépni a szigorú szabályokkal. Korábban például előfordult, hogy egy észak-kínai, regisztrációval nem rendelkező múzeum százmillió jüan (4,5 milliárd forint) fölötti adományt gyűjtött, amelyet a tulajdonosok ingatlanok és arany vásárlására költöttek. A nagy forgalmú turistalátványosságok környékén jellemző, hogy regisztrációval nem rendelkező, kérdéses eredetű kollekciókat bemutató kiállítások csalogatják az érdeklődőket, a belépőjegyeik viszont borsosak.

Kínában 2013 végén a hivatalos statisztikák szerint 4165 múzeum üzemelt, ezek közül 811 volt a hivatalosan is bejegyzett magánlétesítmények száma.