Szlovákia enyhít a korlátozásokon, de nem nyitja meg a határait

Forrás: MTI

 2020. május 20. 16:17

Hatályba lépett szerdán Szlovákiában a Covid-19 terjedésével összefüggésben bevezetett korlátozások feloldásának következő szakasza, egyúttal a kormány június 26-ig meghosszabbította az ország schengeni határain április elején bevezetett ideiglenes határellenőrzések időtartamát.

Az osztrák, magyar, cseh és lengyel határon bevezetett ellenőrzések meghosszabbításáról szerdai ülésén határozott a kormány, amely a döntést a kór terjedésének visszafogásával indokolta.

Egyelőre nem tudni, hogy Szlovákia mikor készül határainak megnyitására, vagyis annak a korlátozásnak a feloldására, amely alapján az ország területére egyelőre csak saját hazatérő állampolgárai léphetnek be. Újságírói kérdésre válaszolva Igor Matovic kormányfő nem erősítette meg, hogy erre június 15-én kerülhetne sor.

 

Enyhülő korlátozások

Ugyanakkor április végétől folyamatosan enyhítik a kormány által márciusban bevezetett, a koronavírus terjedésével indokolt korlátozásokat. A korábbi szakaszokban az üzletek és szolgáltatások, a sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények, illetve az éttermek teraszai nyithattak meg.

Ezekhez szerdán csatlakozhattak a bevásárlóközpontok és távolságtartási megkötésekkel az éttermek belső helyiségei is. Engedélyezték a száznál kevesebb létszámú tömegrendezvényeket, így ekkora közönséggel már üzemelhetnek a mozik és színházak, és részben az uszodák is.

Enyhültek az üzletek alapterülete alapján az egyidejűleg ott tartózkodó vásárlókra vonatkozó korlátozások, viszont fennmaradtak a kötelező távolságtartásra vonatkozó megkötések. Az enyhítések további pontja, hogy nyílt közterületen kötelezőből önkéntessé vált a védőmaszkok viselése, feltéve, ha az emberek ötméteres védőtávolságot tudnak egymástól tartani.

Mária Valéria híd. Egyelőre nem tudni, hogy Szlovákia mikor nyitja meg a határait

Fotó: 123rf.com

A kormányfő bejelentése szerint már péntektől bevezetik az úgynevezett "intelligens karantén" intézményét. Eszerint egy mobilapplikáció önkéntes használatának feltétele mellett lehetővé válik, hogy a külföldről hazatérők házi karanténban töltsék el azt a kéthetes időszakot, amelyet a korlátozó intézkedések részeként jelenleg állami karanténintézményekben kell tölteniük.

 

Egynapos látogatás után nincs karantén

Egyidejűleg enyhülnek a külföldről hazatérőkre vonatkozó karanténelőírások. Csütörtöktől 8 ország – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Németország és Svájc – esetében a kéthetes karantén már csak azoknak a hazatérőknek lesz kötelező, akik több mint 24 órát töltöttek külföldön.

Közben a legújabb adatok alapján úgy tűnik, hogy Szlovákiában az elmúlt három héthez hasonlóan ezen a héten is átlagban napi öt alatt maradhat a koronavírussal újonnan diagnosztizáltak száma. A központi válságstáb honlapján szerdán közölt adatok szerint jelenleg 1496 fertőzöttet tartanak nyilván Szlovákiában, közülük hivatalosan 1239-et nyilvánítottak gyógyultnak. A kór elismert halálos áldozatainak száma 28, és eddig már közel 149 ezer vírustesztet végeztek el.