Szódaháború, fieszta és maraton

Forrás: MTI

 2017. június 27. 12:22

Mintegy harminc neves pincészet boraival, gasztronómiai újdonságaival, koncertekkel és különleges jelmezes futóversennyel várják a hetedik Rozé Fesztivál vendégeit július 14-15-én Villányban, ahol latin fiesztával tarkított karneváli hangulat fogadja a látogatókat.

Július 15-én délután tartják meg a Rozé Maraton elnevezésű jelmezes futóversenyt, amelyen a rózsaszínbe öltözött futók – zenés felvonulás kíséretében – három kilométeres távon mérhetik össze teljesítményüket. A szervezők idén ezer feletti indulóra számítanak.

A női és férfi kategóriában induló futóknak rozéfröccs, a gyerekeknek málnaszörp frissítőket is biztosítanak a verseny alatt. A zsűri nemcsak a gyorsaságot, hanem a jelmezek kreativitását is értékeli. A leggyorsabb és a legkreatívabb indulók helyi rozéborokat, valamint villányi és balatonföldvári vendégéjszakákat is nyerhetnek. A díjak átadása után a futók és a közönség is részese lehet a „villányi szódaháborúnak”.

A hetedik Rozé Fesztiválon karneváli hangulat fogadja a látogatókat

Fotó: hotelcabernet.hu

A családi programok sokasága mellett július 15-én 10 órától Szársomlyó-hegyre várják a szervezők az érdeklődőket egy különleges borbarangolásra.

A zenei aláfestésről pénteken a pécsi Pixelplants, a The Biebers és a Intermezzo Latin Club nevű formáció, szombaton pedig mások mellett az Anna and the Barbies és Dallos Bogi gondoskodik.