Szeptemberben sztrájkolnak a British Airways pilótái

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 24. 12:25

Sztrájkot jelentettek be a British Airways (BA) brit légitársaság pilótái szeptember 9-10-re és 27-re.

A társaság pilótái július 22-én szavazták meg a tiltakozó akciót, amelyet a BA tulajdonosa, az IAG hiába próbált bírósági úton megakadályozni.

Béremelést követel a pilótaszövetség

Fotó: bernews.com

A British Airline Pilots' Association (Balpa) pilótaszövetség tavaly novemberben kezdeményezett béremelést a munkáltatónál, de azóta sem sikerült megegyezésre jutniuk.

A szövetség nem fogadta el a társaság három év alatt 11,5 százalékos béremelésről szóló ajánlatát, mondván a vállalat eredményei alapján kedvezőbb feltételekben kellene részesülniük.

2018-ban az IAG adózás előtti eredménye 3 milliárd font volt, csaknem 9,8 százalékkal több, mint az előző évben. A British Airways ebből 1,96 milliárd fonttal vette ki a részét, ami 8,7 százalékos növekedés a 2017-es adatokhoz képest.

A Balpa közölte, hogy januárig további sztrájkot tarthatnak a British Airways pilótái.

Mint emlékezetes, nemrégiben a Ryanair jelentett be sztrájkot, és augusztus elején több mint 170 járat törlésére kényszerültek a londoni Heathrow repülőtéren sztrájkveszély miatt. Az Air France - KLM pedig arról számolt be júliusban, hogy romlott a cégcsoport pénzügyi eredménye, a veszteségek egy részéért az Air France dolgozóinak korábbi sztrájkja tehető felelőssé.

Kapcsolódó cikkek