Sztrájkolnak a Brussels Airlines utaskísérői

Forrás: MTI

 2021. december 20. 14:48

A Brussels Airlines belga légitársaság utaskísérőinek hétfői, egynapos sztrájkja miatt a légitársaság törölte Brüsszelből induló járatainak mintegy felét, 116-ból 57-et.

Kim Daenen, a légitársaság szóvivője a sajtónak elmondta, hogy a járattörlésekről már a múlt héten döntöttek, így az utasokat tájékoztatták a változásról. A vállalat az érinettek számára a jegyek átfoglalását ajánlotta fel, illetve a jegy árának visszatérítését.

A belga sajtó szerint a légiutas-kísérők szakszervezete már korábban felhívta a figyelmet, hogy a dolgozók élni fognak a sztrájk lehetőségével, a túlzott munkaterhelés, a koronavírus-járványhoz köthető munkaerőhiány, illetve a kollektív szerződések be nem tartása miatt.

Az egynapos sztrájk hétfőn reggel 5.00 órakor kezdődött és kedd reggel 5.00 óráig tart

Fotó: 123rf.com

A szakszervezet azt is kiemelte, hogy a légitársaságok személyzetének többször kellett már szembenéznie a járványügyi szabályozások miatti nehézségekkel. A maszkok járaton történő kötelező viselésének érvényesítse többször azt a helyzetet idézte elő, hogy a szabályok betartani nem hajlandó utasok a személyzetre támadtak.

A szakszervezeti képviselők hozzátették, hogy a légitársaság „zaklatást és megfélemlítő módszereket alkalmazott munkatársaival szemben, ami csak az elégedetlenségüket növelte”.

A sztrájk hétfőn reggel 5.00 órakor kezdődött és kedd reggel 5.00 óráig tart.