Szupervonatokkal kötik össze Londont és Skóciát – videó

Forrás: MTI/turizmus.com

 2017. augusztus 17. 13:10

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát, több vonalon is jelentősen lerövidítve az utazás idejét. Az Azuma négy óra alatt teszi meg a London és Edinburgh közötti 666 kilométeres távot.

A Virgin vasúttársaság a csúcstechnológiára szakosodott Hitachi japán vállalattal együttműködve alakítja ki az új szolgáltatást, amellyel negyvenéves vonatokat cserélnek le. Az Azuma nevű szerelvények egyikét szerdán tesztelték először vasúti síneken, a szerelvény a Doncaster és Dunbar közötti utat tette meg.

Maximális – óránként hozzávetőleg 200 kilométeres – sebességgel haladva a vonat 22 perccel négy órára rövidíti le a London és Edinburgh közötti 666 kilométeres utat. A Virgin Train East Coast vasúttársaság más, például a brit főváros és Aberdeen, valamint a London és Inverness és a London és Glasgow közötti járatain még inkább lerövidül majd az utazás időtartama. Nézze meg az Azuma első útját Skóciába!

A tesztelés alatt álló Azuma (japán jelentése: kelet) a napokban Glasgow-ba, majd Aberdeenbe és Invernessbe is befut. A Virgin 65 vonatot helyez üzembe. Az Azumákat Japánban tervezték, de az északkelet-angliai Durham közelében építik. A vonatok közül néhány teljesen elektromos lesz – ezek közlekednek majd Edinburgh-ba és Glasgow-ba –, míg mások dízelre is tudnak majd váltani. Ezeket alkalmazzák majd az Edinburgh-tól északra lévő vonalakon, amelyeket még nem tettek elektromossá.

A Virgin és a Hitachi között tárgyalások folynak arról, hogy a vonatok legnagyobb sebességét óránkénti 225 kilométer fölé növeljék.

Az Azuma-flotta révén a londoni King's Cross pályaudvar kapacitása 28 százalékkal nő majd csúcsidőben.