Tarlós nem akar több Red Bull Air Race-t

Forrás: 24.hu/index

 2018. június 25. 10:55

Míg a turizmus szereplői egyöntetűen örömmel fogadják, a főváros lakosságának türelmét mind inkább kikezdi a kétnapos megarendezvény, melynek kellemetlenségeiért a főpolgármester elnézést kért a budapestiektől.

Tarlós István az M1 hétfő reggeli műsorában – miután elnézést kért a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt – bejelentette, amíg ő a főpolgármester, nem lesz többé ilyen verseny a belvárosban.

Tarlós elmondta, olyan sok panasz érkezett a zajra, és a szervezők olyan nagy közterületet foglaltak el hosszú időre, hogy „akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni”. Ami Budapesten történik a főpolgármestersége alatt, azért neki kell vállalnia a felelősséget. „Elég botrány és zűrzavar” volt az elmúlt napokban a fővárosban a verseny miatt, a zajszennyezés és a közlekedési változások okán, ezt ő a jövőben nem vállalja fel.

Akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni – mondta a főpolgármester

Fotó: redbull.com

A nap folyamán a főpolgármester az index-nek már árnyaltabban nyilatkozott: „botrányos zűrzavart okozott a hétvégi Red Bull Air Race, nagy területet hosszú időre lezártak a forgalom elől, ezért jövőre magamhoz vonom a döntést, és megvétózom a rendezvényt, ha ilyen feltételekkel akarják újra megrendezni” – mondta.

Hozzátette, nem ő hozta az engedélyezésről a döntést, hanem a fővárosi közgyűlés tulajdonosi bizottsága, és csak később értesült róla. De mint főpolgármester, aki a politikai felelősséget viseli a döntésekért, elnézést kér a fővárosiaktól a hétvégi zűrzavarért.

A Red Bull Air Race-re – csakúgy, mint a Budapest közterein szervezett egyéb több száz rendezvényre az augusztus 20-i állami rendezvényektől a futóversenyekig – minden évben közterület-használati engedélyt kell kérni a fővárostól. Ez nem olyan, mint a Forma–1, itt nincs szerződés a szervezők és Budapest között, amely kötelezné bármelyiküket arra, hogy a jövőben is legyen Air Race – hangsúlyozta a főpolgármester.

A közterület-használati engedélyről minden esetben a közgyűlés tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottsága dönt, többpárti szavazást követően. A repülőnap turisztikai imázsértékére való tekintettel eddig mindig megkapta az engedélyt – volt, hogy ingyen, volt, hogy jelentős engedménnyel. Idén viszont korábban kezdődött az építkezés, kicsit belógott az iskolaidőszakba is, több mint három hétig  (június 8.– június 30.) tart a lezárás a Bem rakparton.

A szervezőknek mindössze 13 millió forintot kellett fizetniük a közterület-használatért, a versenyre viszont az állam 1,9 milliárd forintos(!) támogatást ad – olvasható az index-en.