Társadalmi felelősségvállalás a Neckermannál – Rádióinterjú

Forrás: turizmus.com

 2017. június 13. 12:37

„Létezésünk elejétől kezdve foglalkozunk társadalmi kérdésekkel” – mondta el Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezető igazgatója a Trend FM turizmus.com című műsorában, ahol az idén három éves Virtuózok fontosságáról is szót ejtett.

Békefi Veronika, aki maga is 8 éven át tanult szolfézst, őszintén büszke a Virtuózokra, mely ugyan komolyzenei tehetségkutató, mégis át-átkacsintva crossover világába sokkal szélesebb réteg számára fogyaszthatóvá teszi a műfajt. Úgy véli, a Virtuózok lehetőség, hogy a komolyzene trendivé váljon.

A nyertesek nem csak Magyarországon, de külföldön is bizonyíthatnak, ugyanis a nyeremények külföldi fellépéseket tartalmaznak Berlinbe, Londonba vagy akár New Yorkba.

Törzsutasaiknak igyekeznek az olyan alapvető figyelmességen, mint pezsgő- vagy borbekészítés, valami különlegeset nyújtani. Ennek érdekében például a Virtuózok gálakoncertjére néhány jegyet cég az ő részükre vesz. Ezáltal nem csak összehozzák az azonos érdeklődésűeket, de a találkozások a Neckermann számára rendkívüli építőjelleggel is rendelkeznek, hiszen egy ilyen személyesebb környezetben az utasok könnyebben mondják el őszinte véleményüket.

A Neckermann márka nagyköveteiről és a Virtuózokról további részletek az interjúban hallhatók.

Hallgasson bennünket!

A Turizmus.com rádióműsora csütörtökönként hallható a Trend FM-en, 17.15-18.00 között.

Ismétlés szombat délutánonként, a 17:30-as híreket követően.

A műsort szerkeszti: Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR igazgatója (kenderesy.nadin@turizmus.com).