Tartózkodási engedéllyel csalogatja a digitális nomádokat Málta

Forrás: turizmus.com

 2022. január 28. 18:50

A máltai kormány nemrégiben megalkotta az úgynevezett nomád tartózkodási engedélyt. Az engedélyek kiadásával, kezelésével a Residency Malta foglalkozik.

Ez az engedély lehetővé teszi birtokosa számára, hogy megtartsa jelenlegi – más országban, azaz nem Máltán lévő – munkahelyét, miközben életvitelszerűen, legálisan Máltán tartózkodik. Az engedélyt olyan személyek számára alkották, akik munkahelyük földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül, valamilyen telekommunikációs technológia segítségével távolról tudnak dolgozni – tájékoztatott a Máltai Idegenforgalmi Hivatal.

Málta már jó ideje fogad digitális nomádokat az EU területéről. A nomád tartózkodási engedéllyel kiterjesztették ezt a kört harmadik országokból (nem EU-ból) érkező személyekre is, akiknek legtöbb esetben vízumra lenne szükségük a beutazáshoz.Az engedélyt egy évre adják és igény esetén meghosszabbítható a Residency Malta döntése alapján, mindaddig, amíg a kérelmező megfelel az engedélyben meghatározott jogosultsági feltételeknek. Azok a kérelmezők, akik egy évnél rövidebb ideig szeretnének Máltán maradni, nemzeti vízumot kapnak a tartózkodásuk idejére.

Málta most már az EU-n kívüli országokból érkező digitális nomádokat is várja

Fotó: 123rf.com

A nomád tartózkodási engedélyre pályázónak igazolnia kell, hogy telekommunikációs eszközök használatával távmunkaként tudja munkáját végezni. Ezenkívül igazolnia kell, hogy a következő 3 kategória valamelyikébe tartozik:

  • külföldi országban bejegyzett munkáltatónál dolgozik, és munkaszerződéssel rendelkezik;
  • üzleti tevékenységet folytat olyan külföldön bejegyzett társaság számára, amelynek a pályázó partnere vagy tulajdonosa;
  • szabadúszó, vagy tanácsadási szolgáltatásokat kínál, főként olyan ügyfeleknek, akiknek állandó telephelye Máltán kívül) van, és akikkel a pályázó szerződést kötött.

Ezenkívül a kérelmezőnek el kell érnie a havi bruttó 2700 eurós jövedelemküszöböt. Továbbá rendelkeznie kell érvényes úti okmánnyal, kockázatokat fedező egészségbiztosítással, máltai ingatlanra kötött bérleti vagy adásvételi szerződéssel, valamint háttérellenőrzésen is át kell esnie.

A vízum megszerzésére vonatkozó szabályok és eljárások rá is vonatkoznak a jogosultság igazolásán túl.

Ez a vállalkozó szellemű közösség a legtöbbet hozza ki Málta szigeti hangulatából és rendkívüli módon profitál a nomád életmódból, üzleti kapcsolatépítési lehetőségekből és a különleges kulturális élményekből.