Tavaly 14,9 millió turista járt Dubajban

Forrás: turizmus.com

 2017. február 08. 12:07

A turistaforgalom négy év alatt 8 százalékkal nőtt Dubajban, 2016-ban már 14,9 millióan keresték fel. Ezzel a növekedéssel a város megduplázta a globális átlagot, és közelítve a 2020-ra kitűzött 20 milliós célt.

Dubaj 14,9 millió turistát vonzott 2016-ban, 5 százalékkal többet, mint 2015-ben. Az elmúlt négy évet (2012–2016) tekintve azonban 8 százalékos növekedést ért el a város, amióta életbe léptették a 2020-as turizmusfejlesztési stratégiát – derül ki a Dubaji Turisztikai Hivatal (DTCM) legfrissebb jelentéséből.

A statisztikák szerint Dubaj a negyedik leglátogatottabb város a világon, és világelső a turisták által átlagosan elköltött összeg tekintetében.

Dél-Ázsiából – elsősorban Indiából – 13 százalékos növekedést regisztráltak, a piac nehézségei ellenére, ahogy Szaúd-Arábia is domináns piac maradt.

Globall Village

2016 fénypontját azonban a 20 százalékos kínai növekedés jelenti, hiszen 540 ezren látogattak a népes ázsiai országból a közel-keleti városba. Az oroszok részéről is 14 százalékos növekedést regisztráltak. A DTCM várakozása szerint a két ország igazán nagy növekedést 2017-ben érhet el, hiszen az Egyesült Arab Emírségek már mindkettő állampolgárai számára elérhetővé tette a megérkezéskor megvásárolható vízumot.

Nyugat-Európából érkezett a turisták 21 százaléka, mintegy 3,1 utas, 4 százalékkal több, mint 2015-ben. Nagy-Britannia továbbra is Dubaj három legnagyobb küldőpiaca között van (India és Szaúd-Arábia mellett), majdnem 1,25 millió turistával, míg Németország szintén kényelmesen befért a top10-be 460 ezer látogatóval. Nagy-Britanniából annak ellenére nőtt 5 százalékkal nőtt a turistaérkezések száma, hogy a Brexit után a font több mint 20 százalékot esett.

Dubaj kedvező turisztikai mutatói nem csak az emirátusok jövőbe tekintő hosszú távú stratégiájának eredményei. A város nagy hangsúlyt helyez az új látványosságokra és a széles programválasztékra, mind a szórakoztatás, mind a kultúra terén. Emellett folyamatosak a szállodafejlesztések, jelenleg már több mint 100 ezer szoba foglalható a városban, amivel 5 százalékos növekedést könyvelhettek el.

City Walk – Dubaj legújabb városrésze

Amellett, hogy Dubajban számos luxusszálloda nyitott egységet – pl. a St. Regis Dubai, a W Dubai, a Westin Al Habtoor-ban, a Palazzo Versace Dubai és a Jumeirah Al Naseem –, az emirátus már a családokra és a középosztályra is kiemelt figyelmet fordít. Ennek jegyében fejlesztik a három- és négycsillagos hotelek piacát is. A háromcsillagos szállodák szobakapacitása 24 százalékkal nőtt 2016-ban, míg a négycsillagos szállodáké 8 százalékkal.

Újabb látványosságok nyíltak, így az IMG Worlds of Adventure, a világ legnagyobb beltéri témaparkja, valamint a Dubai Parks and Resorts, a régió legnagyobb témapark-komplexuma. Emellett átadták a Dubaj Operát, ahol a legismertebb nemzetközi előadások és produkciók tekinthetők meg, illetve a City Walkot, a város legtrendibb új részét.