Téli idénykezdet a Zúzmara Expresszel

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. január 06. 18:12

2019-ben csaknem két tucat programot terveznek az Északerdő Zrt. erdei vasútjai.

Vereb Istvántól, az Északerdő Zrt.  kommunikációs tanácsadójától megtudtuk, hogy az idei négy évszakban változatos és érdekes rendezvényekkel várják az utasokat, a családokat és a gyerekeket. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton január 19-én - szombaton -  veszi kezdetét a rendezvénysorozat. Ekkor indítják útjára a Zúzmara Expresszt Mahócára. A résztvevő vendégek a végállomástól mintegy három kilométeres gyalogtúrával közelíthetik meg a Varbói-tavat és a kalandparkot. A kellemes élményt nyújtó téli bükki táj minden bizonnyal kikapcsolódást nyújt majd az érdeklődőknek. Húsvétkor - április 20-án - pedig különleges programot ígérnek a Piros tojás Expresszel.

A Pálházi Állami Erdei Vasút idei első programja február 9-én a téli zempléni vonatozással kezdődik. Természetesen akárcsak tavaly, ebben  az évben is mind a két erdei vasúton rendeznek majd kisvasúti napot. Május 26-án  pedig ugyancsak a két vasúton gyermeknapi kedvezménnyel várják vonatozásra a kicsiket. Szeptember 22-én - az autómentes napon - szintén kedvezményes utazást biztosítanak majd az érdeklődőknek.

Január 19-én - szombaton -  veszi kezdetét a rendezvénysorozat

Fotó: Mentusz Károly

2019-ben is szintén lesznek  szarvasbőgést-hallgató vonatozások, illetve közlekednek majd fotós szerelvények is. Március 23-án a lillafüredi vonalon fotós szerelvény indul a B-26-os mozdonnyal.  Október 12-én viszont  a pálházi vasúton fotózhatnak egy tehervonatot. Ezek mellett a tavalyi nagy sikerű Mikulás programok sem maradnak el.

Akik idén is részt kívánnak venni a rendezvényeken, azoknak - a  tavalyihoz hasonlóan - előzetesen regisztrálniuk kell.  A teljes eseménynaptárt egyébként az erdőgazdaság honlapján, illetve a Lillafüredi Állami Erdei Vasút oldalán találják meg a vonatos túrákra készülők.