Tempóváltás történt az Aktív Magyarországért programban

Szerző: Irházi János

Forrás: MTI

 2022. november 23. 18:31

Valódi tempóváltást jelent, hogy a 2016-ban indult Aktív Magyarországért program kormánybiztosságból államtitkárság lett, a sport és az egészségügy mostani összefogásával futó új programjuk pedig sikerre számíthat – jelentette ki Révész Máriusz államtitkár Egerben.

Az Aktív Magyarországért 2022 Konferencián a programért felelős miniszterelnökségi államtitkár előadásában fontos fejleménynek nevezte, hogy útjára indítják azt az új programot, amelynek célja népszerűsíteni a szabadidősportot, az aktív életmód térnyerését.

Alapos indoka van annak, hogy változtatni kell: felmérések szerint a magyar lakosság drámaian keveset mozog, a megkérdezettek 59 százaléka mondta azt, hogy soha nem sportol – fejtette ki. „Lustuló nemzet lettünk, mert miközben 2017 óta majd minden országban javultak a mutatók, mi magyarok egyre kevesebbet mozgunk" – fogalmazott az államtitkár.

A magas vérnyomás, az elhízás a mozgáshiány következménye, a halálozások csaknem tizede a mozgáshiányra vezethető vissza – hangsúlyozta Révész Máriusz. Szomorú adat a várható élettartam is, amely a férfiaknál 6,1, a nőknél 4,8 évvel alatta marad az uniós átlagnak, és ennek oka nem az egészségügyi ellátásban, hanem az életmódban keresendő.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár beszédet mond az Aktív Magyarország 2022 konferencián Egerben

Fotó: MTI/Vajda János

A szabadidősportnak az Aktív Magyarországért programba emelésével 15 százalékkal kellene csökkenteni azoknak a számát, akik soha nem sportolnak. Ehhez a célhoz egy kampány kevés, átfogó stratégiára van szükség – jelentette ki az államtitkár, aki azt is közölte, hogy Monspart Sarolta aktív életmód stratégia elnevezéssel fut a megvalósítás.

Révész Máriusz a továbbiakban a szabadidősport népszerűsítésének különféle területein – kezdve az általános iskolával – a már megvalósított, vagy megvalósítandó legfontosabb teendőket mutatta be. Megfogalmazása szerint az általános iskolában, dacára a mindennapos testnevelésnek, nagyon nagy a gond. A túlsúlyos gyerekek aránya évről évre növekszik, és lassan egyharmaduk túlsúlyos lesz.

Az államtitkár az eredmények között szólt a vándortáborokról, illetve a Sport 43 programról, amelyben ötvenezer gyereket vittek el egynapos aktív mozgásra, egynapos aktív osztálykirándulásokat szerveztek. Ez utóbbinak egy része rászoruló gyerekeknek szólt, ötezer rászoruló gyerek vett benne részt.

Monspart Sarolta aktív életmód stratégia elnevezéssel indul új program, hogy népszerűsítse a szabadidősportot, az aktív életmód térnyerését

Fotó: MTI/Vajda János

A jövőben a vándortáboros eszközök felhasználásával két-háromnapos aktív osztálykirándulás lehetőséget hirdetnek meg.

A futókör program a lakóhelyen való mozgást hivatott ösztönözni, s egyben szépen, lassan az ország legnagyobb sporteseménye lesz. A fiatalok megszólítása fontos az iskolán kívül is, ami a pumpa pályákkal és a bringaparkokkal nagyszerűen működik. A görkorcsolyás rendezvényeket is beemelik a programba. A célkitűzések sorában szerepel, hogy minden közepes városban legyen jégpálya, sítanpálya programot indítottak, de jól működött a Hej, hó, síelni jó! program is. Beindult a mászótermek építése és felújítása is – sorolta.

Kitért arra, hogy az idősek megmozgatása is nagyon fontos.Célkitűzésként fogalmazták meg, hogy a jelenleg működő 120 gyalogló klub számát ötszázra növeljék egy éven belül.

Az államtitkár a Millió lépés az életért programról azt mondta, hogy ez lesz az egyik zászlóshajó a következő évben. Ötven-százezer embert szeretnének elérni vele. Nagyon sok lehetőség látszik az ötpróba programban is.

Aktív turisztikai fejlesztésekre rengeteg pénz lesz, ugyanakkor meg kell küzdeni még néhány kihívással. Ezek sorában a legnagyobb problémát az aktív turizmus és a természetvédelem összehangolása jelenti – közölte Révész Máriusz.