Termál kerékpártúra és új útvonalak a Répcevidéken

Forrás: turizmus.com

 2019. október 03. 10:00

Szeptember 21-én több mint félszáz résztvevő pattant nyeregbe és tekerte végig a „Kerékpárral 7 határon át” programsorozat büki kerékpártúráját a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület szervezésében.

A kellemes, nyarat idéző napsütésben 57-en vágtak neki az összesen 57 kilométeres távnak. A szervezők alapvetően két etapot határoztak meg: az egyik a Bükfürdőt és Locsmándot, azaz Lutzmannsburgot összekötő kiépített kerékpárút volt, a másik pedig ennek a meghosszabbítása, azaz egy emelkedőkkel nehezített, további 16 kilométer.

Fotó: visitbuk.hu

A szép számú csoport Bükön, Szakonyon és Gyalókán átkerekezve érte el Zsirát, ahol a Vasfüggöny emlékhely mellett lépték át a napjainkban már csak szimbolikus osztrák–magyar határt.

Az első pihenőpont Locsmándon volt, majd energiával feltankolva szőlőskertek és gyümölcsösök között a locsmándi kilátóteraszhoz vezetett az út, ahonnét gyönyörű panoráma nyílt az egész környékre. A településre leérve, a hosszabb távra vállalkozók Kroatisch Minihof (Malomháza) felé vették az irányt, páran pedig a második pihenőponthoz tekertek vissza Zsirára.

A zsirai Piros Ház étterem volt a befutó helye, ahol bőséges mennyiségű, frissen sült langallóval és hideg frissítőkkel várták a túra résztvevőit. A végállomás Bükfürdő volt, ahová már mindenki a saját tempójában érkezett be. A program az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület (BBKTE) szervezésében.

Azoknak, akik a mostani rendezvényen nem tudtak részt venni, jó hír, hogy elkészült a Répcevidék kerékpáros útvonalait bemutató kiadvány, ami a turisztikai menedzsment szervezet weboldaláról, IDE kattintva is letölthető. (X)