Thaiföld veszített népszerűségéből

Forrás: MTI

 2014. március 16. 08:29

Megtorpant az érdeklődés a thaiföldi utazások iránt, az MTI által megkérdezett utazási irodák ezt részben az országban kialakult belpolitikai helyzettel, részben pedig az általános gazdasági környezettel magyarázták.

Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy Thaiföld évek óta  a társaság téli árualapjának egyik legfontosabb területe. Tájékoztatása szerint az idei téli szezon előfoglalási időszakában, kezdetben a 2012/13 téli szezonhoz képest látványosabb keresletet tapasztaltak. A kialakult belpolitikai helyzet hatására azonban hirtelen megtorpant az érdeklődés. Azóta árcsökkentéssel próbálják élénkíteni a keresletet, ami véleménye szerint eredményre vezet azzal együtt, hogy folyamatos és naprakész információval látják el az utasokat.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a thaiföldi utak iránti érdeklődés csökkenésével párhuzamosan látványosan nőtt a Karib térség iránti kereslet, Mexikó, Dominika, Kuba esetében minden korábbinál nagyobb árbevételt realizáltak, amely a kereslet átcsoportosulásának lehet az eredménye.
Közölte, hogy már elkezdték a 2014/15 téli szezon előkészítését és a kapacitások lekötését, amelynél az idei évhez képest Thaiföld esetében 10-15 százalékos emelkedéssel számolnak.

 

Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője az MTI érdeklődésére azt közölte: ebben a téli szezonban több utat adtak el Thaiföldre, mint tavaly, azonban a foglalások nagy része még a krízis előtt történt.

Ebben az időszakban már csak szórványosak az eladások erre az úti célra, így nem igazán tudják lemérni a belpolitikai helyzet hatását - tette hozzá.
Molnár Judit, az OTP Travel Kft. ügyvezető igazgatója rámutatott:  a társaság nem tapasztalt érezhető visszaesést ebben a viszonylatban, igaz, hogy lekötött helyekkel nem hirdettek charter-járatokat Thaiföldre az utazási irodák.
Az egyéni turisták utaznak, de tömeges érdeklődés nincs ebben a szezonban - mondta. A szakember sokkal inkább az általános gazdasági környezetnek és nem a zavargások hatásának tulajdonította az érdeklődés csökkenését.