2014 februárjában egyetlen pozsonyi "dobbantós" hurghadai charterrel indult az ETI Magyarország sikertörténete. Az idei évben várhatóan 25 ezer főt utaztat Egyiptomba az utazásszervező.
A Gerbeaud-ban megtartott eseményen Kerekes Gábor country manager, aki immár kienc éve vezeti az irodát, köszönetet mondott a társaság korábbi és jelenlegi munkatársainak, köztük elődjének, Hámorszky Andrásnak és Kovács Orsolyának. Az estet megtisztelte jelenlétével az ETI bécsi anyavállalatának vezetője, Martin Hafner is.
![]() |
| Kerekes Gábor country manager köszönti az egybegyűlteket |
| Fotó: ETI |
Kerekes Gábor beszédében felidézte az elmúlt tíz év legfontosabb mérföldköveit. Mint elmondta, 2014. februárjában indult el az első ETI-charter Budapestről Hurghadára, pozsonyi „dobbantással". Abban az évben 2000 utas választotta az irodát. 2015-ben elindult az első közvetlen nyaralójárat a vörös-tengeri üdülőhelyre, az orosz repülőgép Sharm el Sheikh-i tragédiája azonban végül beárnyékolta a szezon alakulását.
![]() |
| Legjobb partnerei körében, a Gerbeaud-ban ünnepelte tizedik születésnapját az ETI Magyarország |
| Fotó: Babos Anikó |
2016-ban már két charterláncuk üzemelt Egyiptomba, a következő év pedig igazi áttörést hozott: elindult az első járat Debrecenből Hurghadára, valamint az első járat Budapestről Sharm-el-Sheikh-re, és Romániában is megkezdte működését a tour-operátor. 2018-ban csúcsra járt a forgalom, Marsa Alamra ebben az évben indult el az első közvetlen járat, az éves utasszám elérte a 26 000 főt.
2019 még ennél is jobb számokat hozott: az iroda összesen 35 000 főt utaztatott.
2020-ban a koronavírus-járvány idején a korlátozások jelentősen csökkentették az utasszámot, mégis volt olyan utasuk, aki háromszor is kiutazott velük Egyiptomba ebben az évben. 2021-ben az első charterjáratot az ETI indította Magyarországról, és év közben újra három charterláncuk közlekedett a Vörös-tengerhez.
![]() |
| Az ETI Magyarország csapat újszerű nézőpontból - a portrékat az iroda munkatársa, Kömöcsi Fruzsina készítette |
| Fotó: ETI |
2022-ben és 2023-ben folytatódott a forgalom és az utasszám bővülése, és 2024 elején is biztatóak az előfoglalási adatok – emelte ki Kerekes Gábor. Az idei évre 25 ezer utast terveznek utaztatni. Az iroda magyarországi törzsutasainak száma megközelíti a 2000 főt – hangzott el.
A rövid ünnepi beszéd után svédasztalos vacsora, majd Horváth Tamás énekes műsora következett. A viharos tapssal kísért produkció után az elmúlt tíz év munkájának elismeréseként 15 viszonteladó partnert díjaztak, közülük 10 iroda - Bluemond Travel, Blaguss, Gruber Travel, Start Utazás, Amazon Travel, Utazom.com, Eurotravel, Utazzlastminute, R-Tours Travel Boutique, Dive Hard Tours és Invia.hu – képviselője személyesen vette át az oklevelet.
![]() |
| Az iroda munkatársai Martin Hafnerrel (jobbról a második) |
| Fotó: ETI |
Tizenegy kolléga különdíjban részesült a kitűnő szakmai és emberi együttműködésért, a jelképes díjat közülük a helyszínen vette át Koruhely János, Szécsényi Edit, Urbán Ernő és Micsinai János.
Az est fénypontján került sor az ünnepi torta felvágására.




